Az ezeréves Szentendre múltjából I.

Török Katalin -

Amikor egy város eljut odáig, hogy fennállása ezredik évfordulóját ünnepelheti, minden korábbinál hangsúlyosabban fogalmazódik meg a kérdés: mit tudunk önmagunkról, mit tudunk a múltunkról. Helytörténet dolgában Szentendre felemás helyzetben van. Sok értékes és alapos kutatásra támaszkodó tanulmány és könyv látott napvilágot az elmúlt két-három évtizedben, de tudományos igényű városmonográfia mindez ideig nem készült.

Ez annál is fájóbb, mert az írott várostörténet mellett a lokális történelem számbavételére és bemutatására, a genius loci őrzésére jól bevált intézmény, az állandó helytörténeti kiállítás több mint harminc éve szintén vezető helyet foglal el a hiánylistán, pedig éppen 110 évvel ezelőtt, 1899-ben fogalmazódott meg első ízben az igény egy városi múzeum és könyvtár létesítése tárgyában.
Az 1899-ben, Dumtsa Jenő harmincéves polgármestersége utolsó éveiben az egyik képviselő-testületi ülésen Saly Ágoston szentendrei lakos állt elő azzal a javaslattal, hogy a város felemelkedése érdekében hozzon létre múzeumot és népkönyvtárat. Négy évvel később már kezdett körvonalazódni a felvetés azzal a tervvel, hogy az újonnan épülő városháza épületében nyer majd elhelyezést mind a múzeum, mind a könyvtár.
Az 1913-ban megalakult Szentendrei Városfejlesztő Egyesület programjában szintén szerepel a városi múzeum létrehozásának igénye, de mind az egyesület működését, mind a múzeum tervét felülírta az első világháború és az azt követő évek súlyos terhekkel kísért időszaka. Amikor 1926-ban felmerül, hogy fiatal festők szívesen kijönnének Szentendrére nyári tartózkodásra, dr. Starzsinszky László polgármester már rögtön távlati terveket szőtt, s a festők még el sem foglalták szegényes szálláshelyüket, májusban már képviselő-testületi jegyzőkönyvbe rögzítették, hogy a város művésztelepet létesít, állandó kiállítóhely lesz, s az itt festett képek „elősegíteni fogják egy leendő városi múzeumnak és levéltárnak mielőbbi felállítását”.
1930-ban egy újabb városi jegyzőkönyvi bejegyzés meglepő fejleményről ad hírt: „Egyhangúlag tudomásul vesszük városunk polgármesterének (dr. Starzsinszky László) azon bejelentését, hogy általa 1925-ben létesített (!) városi múzeum és levéltár gyűjteménye, illetve anyaga annyira felszaporodott, hogy annak további kezelése már nagyobb szakszerűséget kíván meg.” A városi múzeum igazgatói posztjára a polgármester dr. Nagy Lajos régészt, helyettesének dr. Péchy Henrik orvost, Szentendre akkori társadalmi életének egyik aktív szereplőjét javasolta. Mindkét állás tiszteletbeli, a város semmiféle díjazást nem fizet érte, szögezte le a hivatalos feljegyzés. A polgármester törekvésével párhuzamosan, azt erősítve Nagy Sándor római-koros régész is azt szorgalmazta, hogy a Szentendrén és környékén feltárt jelentős mennyiségű régészeti lelet ne kerüljön be a Fővárosi Múzeumba, tárolására és bemutatására helyi múzeumot hozzon létre a város. Addig is, jobb híján, a leleteket a városháza pincéjében gyűjtötték.
A harmincas évek első felében több újságcikk is foglalkozott a város rossz anyagi helyzetével és a kultúrára fordítható kevés pénzzel. Ám 1936-ban a testület arról hozott határozatot, hogy az utóbbi években feltárt római kori leletek bemutatására a városháza pincéjében múzeumot létesítenek. S hogy ezt komolyan is gondolták, azt megerősíti egy két évvel későbbi eset. Történt ugyanis, hogy a vármegye emlékgyűjteményt készült létrehozni, de Szentendre elutasította a közreműködést, mondván: „a szervezés alatt álló saját múzeum” részére gyűjtik az anyagot. És a gyűjtemény ténylegesen szaporodott, erről adtak hírt 1939-ben és 1941-ben a lapok, sőt odáig ment a dolog, hogy már önálló, új épület létrehozását vette tervbe a város. 1941-ben a Pilishegyvidéki Hírek így fogalmazott: „Szentendrének ... mindenek előtt egy szép és a város méltóságához megfelelő múzeumra van szüksége”. A háború azonban ismét átírta a helyi forgatókönyvet, és ismeretlen helyre „szórta szét” a városházán addig összegyűjtött értékes leleteket, dokumentumokat.
1946-ban szinte már eldőlt, hogy a korábbi Waczek-villából, mivel a család a háború alatt külföldre távozott, múzeum legyen, amikor is a döntés jogát gyakorló földigénylő bizottság a kommunista párt javára billentette a mérleget, mondván: sokkal fontosabb egy működő demokratikus pártnak párthelyiséghez jutni, mint egy római múzeum felállítása, mely se nem időszerű, se pénz nincsen rá.
Hasonló helyzet állt elő 1951-ben, amikor a városi végrehajtó bizottság nem értett egyet azzal, hogy a főtéri volt szerb iskola épületében múzeum létesüljön. A VB ekként érvelt: „Álláspontunk az, hogy a szocializmus építése során nem a múlt konzerválása, hanem a szocialista jövő építése a döntő követelmény”. Ezúttal a múzeum pártiak kerültek ki győztesen, igaz megerősödve a városon kívülről érkezett azonos szándékkal.
Fél évtizednyi várakozás és kudarcok után, 1951-ben Szentendrén megalakult a Ferenczy Károlyról elnevezett városi múzeum, mely egy évtizedig álmodhatta magát naggyá és önállóvá, ugyanis 1962-ben központi döntés született arról, hogy a minisztérium, megtartva a szakmai felügyeletet, a vidéki múzeumokat átadja a megyéknek. Ekkor alakultak meg sorra a megyei múzeumigazgatóságok, közöttük pesti székhellyel a Pest megyei is. Az intézményi háttér megváltozott ugyan, de még egy újabb évtizedig, a megyei múzeumigazgatóság Szentendrére telepítéséig (1972) több értékes, helyi történeti vonatkozású kiállítás került megrendezésre. Közülük is kiemelésre érdemes, különösen most, az ezeréves évforduló küszöbén, a ’Szentendre és környéke az őskortól a honfoglalásig’ című, nyolc éven keresztül fennálló kiállítás (1958-1966), majd ezt követte 1967-ben a ’Táj és ember Szentendrén és környékén’ című utolsó, átfogó, állandó kiállítás.
A fenti áttekintést G. Sin Edit és Ikvainé Sándor Ildikó kutatásainak felhasználásával állítottam össze.


szentendreesvideke.hu

© 2017, Gino, hqnet.hu, iViktor, leányfalu.lap.hu, szentendre.lap.hu, szentendreicég.lap.hu, szvsz.hu
» validator «