Egy azonosítatlan vadidegen látogatása

Tiringer Tündi -

Felhők, irreálisan pamacsos, ragacsos, hurkapálcikákon egyensúlyozó vattacukrok borították be a kék eget. A fák leveleiket tekergették, kísérleteztek mint aprócska gyermek kezek, hátha sikerül lombot bontani. Itt-ott már virág is látszott, rózsaszínek kavalkádja többnyire, olyan amilyet festeni kell.

Szuperanyu a belvárosba tartott, azon belül is ősasszonyi ösztöneit kamatoztatva egy parkolóhelyet igyekezett levadászni. Ha harc, hát legyen harc - ahogy lehajtott a főútról azon nyomban sutba dobta jólneveltségét és belevetette magát a legújabb kori dzsindzsába. Ezúttal az a cél lebegett előtte, hogy minél közelebb kerüljön az iskolához, anélkül, hogy belépne a helyi lakosok által is díjfizetés ellenében igénybe vehető, mitikus hármas zónába.

A patak partján végkép lelassított és támadott. Egy meglehetősen korrekt parkolóhely várta, szinte szűziesen kínálkozott, hogy ráhajtson kisméretű, praktikus autójával. Elégedett volt, miközben némi sajnálatot csiholt elő magából a háta mögött haját tépő nőnemű, kisvárosi polgárasszony láttán, aki ma vagy fizet, vagy nem áll meg, hanem településkörüli pályára lép, esetleg hazamegy és újra kezdi útját - ezúttal gyalog.

Szuperanyu kipattant a vezetőülésről, és elkezdte népes családjának felét kiszállítani a járműből. A kisfiú már biztonságban volt, és éppen a babakocsit húzta-vonta kifelé, amikor a kereszteződésből fékcsikorgásra és durva szavak kántálás-szerű, tompa ámde annál hangosabb ismételgetésére lett figyelmes.

Mivel mindig is kisvárosi lánynak tartotta magát, kiképzést tehát Közép-Kelet Európa aprócska országának még kisebb településén kapott kíváncsiságból és pletykából. Most is odafordult, ügyes mozdulattal beljebb tolva középső gyermekét, megvédve őt a figyelmetlen autósoktól.
A hang irányából egy tojás alakú, szürkés-kék színű tárgy érkezett, egyenesen mellé, az egyetlen, mozgássérülteknek fenntartott sáv kellős közepére.

Szuperanyu felhúzta kellemesen ívelt szemöldökeit, füttyentett egy „ejhásat”, majd határozott mozdulattal talpraállította a babakocsit. Kinyitotta az ajtót, és az autósülés biztonságából elkezdte kihámozni legkisebb utódját, egy semmiképpen nem törékeny, de annál inkább „szeme-sem-áll-jól” kategóriájú kislányt.

A szomszédos parkolóhelyen landolt közlekedési eszközből káromkodás hallatszott, és végül egy hatszemű, nyolcfülű, kedvesnek nem mondható lény támolygott ki belőle. Tettetett udvariassággal biccentett a nő felé.
- Jó napot!
- Magának is - mondta a másik, továbbra is higgadt nyugalommal.
- Majdnem összetörtem a járgányt - vakarta meg hosszú, vékony ujjaival kopasz és élénk zöld fejét az idegen.
- Szabálytalan volt. Az az utca egyirányú, szemből.

Szuperanyu felegyenesedett, a kislány elégedetten rúgkapált, a kisfiú pedig elővett a zsebéből egy videó játékot, hogy elfoglalja magát - érezte, hogy felemelő beszélgetésnek lesz fültanúja.
A zöld alak elvörösödött mérgében. Sípolt egyet, mintha fel akarna robbanni, de aztán fojtott hangon, lelassított mozdulatokkal magyarázkodni kezdett.
- A múlt héten még a másik irányból jöttem, nem is volt ezzel semmi probléma.
- Azóta megváltoztatták...
- Egy hét alatt?
A fiatalasszony megvonta a vállát, indulni készült. A lény is bezárta az űrjárművének ajtaját, és ruganyos mozdulatokkal elkacsázott. Két lépés után utolérte a nő hangja.
- Elfelejtett parkolójegyet venni!
A szörny karmos tappancsain ugrálva hisztériázott, szemeit az égnek emelve sipítozta saját igazát.

Szuperanyu türelmesen várt, és jó mami módjára, csendesen kezdte magyarázni a helyes, kisvárosi viselkedés legújabb szabályait.
- Előbb parkolójegy, ugyanis ez a kettes zóna, ami nekem már ingyenes, mert helyi lakos vagyok, de magának, mivel feltételezem nincsen bejelentett lakcíme a környéken, nem. Tessék szépen az automatához fáradni! Mivel? Apróval. Jaj, azért annyira ne apróval, kis naiv! Úgy, szépen elő azzal a száz forintossal is. Bedobja, megnyomja, várakozik. Aztán szépen fogja a cetlit és odateszi a szélvédője elé, jól láthatóan. Mellesleg a mozgássérülteknek fenntartott helyről is odébbállhatna.
A lény kezdett összemenni. Ajkai megremegtek, amely némi légáramlatot keltett az amúgy is szeles áprilisi időben. Hat szeméből öt egyből könnyes lett, a maradék pedig közel tíz másodperc elteltével. Térdei reszkettek, kezeit tördelte és segítségkérő pillantásokat lövellt a járókelők felé. Azok fülük botját sem mozdították. Mintegy egynemű közönybombaként élték meg a számukra idegen szereplő felbukkanását és vívódását az általuk is hőn utált parkolóórával.
Végül a „zöldség” az idegösszeomlás határára került, lecsüccsent bütykös fenekére a járdaszegélyen és hatalmas bömbölésbe kezdett.
- Mami! Haza akarok menni! Ezek engem itt bántanak!

Szuperanyu nemhiába volt szuper anyu. Mélyet sóhajtott, felnézett a sok templom torony közül arra, amelyiken még működött az óra és leült az ormótlan ismeretlenhez. Barátságosan megveregette annak nyálkás hátat és csendesen, lassan folytatta mondandóját.
- Nem olyan bonyolult ez, csak megfelelő higgadtság szükséges hozzá. Tehát van három parkolási zóna - én eddig azt hittem, a polgármester úr Startrek rajongó, innen vette az ötletet, de látom már, hogy ez valami egyedi kreativitás lesz. Magának mindhárom zóna fizetős, csupán az óránkénti ár változik. Ha szerencséje van, kap helyet az első kettőben, és akkor nem megy rá inge és gatyája a kirándulásra. Ha nincs, akkor bizony vegye úgy, hogy egy luxusutat nyert az űrközi totón, de senki nem állja a plusz költségeket, ergo a nyaralás nem all inclusive. Viszont cserébe olyasmiket láthat, amiről eddig nem is álmodott.
- Feltörte a járda a lábamat - szipogott az idegen.
- Ezért megy itt mindenki az úttesten.
- Akkor elütnek az autók.
- A helyiek már hozzászoktak.
- De, a múltkori rövid itt tartózkodásom után alig akartak átengedni a csillagközi vámon. Tudja, a szag miatt...
- Jaj, csak nem kutyapiszok? Nézze, - hajolt bizalmasan közelebb Szuperanyu - megosztom magával a saját technikámat. Megy, megy mendegél, alaposan figyeli a járdát, vagy az úttestet. Ha úgy érzi, látnivalóra akadt megáll, ellenőrzi az önmaga körül elterülő pár négyzetmétert, aztán nézelődik. Maga kis buta. Itt egy zsebkendő.
- Köszönöm - hálálkodott a zöld melák, és jó ízűen megette a felé nyújtott papírdarabot.
- Mennem kell - mondta Szuperanyu.
Felállt, leporolta a nadrágját és udvariasságra bíztatva középső gyermekét irányt változtatott. Az iskola felé indult, a hármas zónába és igen csak szednie kellett a lábait, ha nem akart három csemetéjével vissza felé bőrig ázni. Az út szélén tolta a babakocsit, a kisfiút felküldte a vékony járdára, sietett, hogy el ne csapja egy nem helyi lakos.

A vadidegen is feltápászkodott. Megfogta az érméket, fásultan beledobálta az automatába. A gép udvariasan megkérte, vegye el a jegyet, és ő megtette. Orrát lógatva átvágott az úttesten, figyelte a kutya-aknákat. Aztán megállt, elvette a parkolóőrtől a büntetőcédulát, beült a járművébe és maximális sebességre kapcsolva hazahajtott a Galaxisba.

Amikor a folyópartra ért, szelet kavart, de barátságosan leintegetett Szuperanyunak, aki épp az utolsó akadályt, egy romos járdaszegélyt próbált legyőzni a babakocsival. A kislány pápázott és felkacagott, a kisfiú is mosolygott. Megszokták már a mindennapokat és semmin sem csodálkoztak.



tiringer.hu

© 2016, Gino, hqnet.hu, iViktor, leányfalu.lap.hu, szentendre.lap.hu, szentendreicég.lap.hu, szvsz.hu
» validator «