Kutya bajom!

Tiringer Tündi -

Kutya bajom sem lenne, ha...

Reggel nem sikítva üvöltenék rá a fiaimra: "Vigyázz, kutyaakna!", és mondjuk nem végződne mostanában a legtöbb sétánk enyhe hányingerrel.

Családommal megállapítottuk, hogy bizony, amióta Szentendrére költöztünk, a kutyagumi termelés csak fokozódott. Ennek alátámasztására elméleteket gyártottunk az ebek számának jelentős növekedéséről, de aztán elvetettük.

Nem hisszük el, hogy a kutyák a hibásak!

A Püspökmajor lakótelep kutyapiszok termeléséből lassan erőművet lehetne üzemeltetni, feltéve, ha ez az anyag alkalmas lenne rá. Akármerre lépek, bizony belelépek. Kismamaként persze nem én takarítom a cipőimet, szegény férjem küzdi le viszolygását a bűzzel szemben. Egyébiránt pedig képtelen vagyok élvezni a táj szépségeit, ha folyton a lábam alá kell néznem.
Mert: járdán és játszótér mellett, bolt előtt és a homokozóban, a Radnótin és a Szmolnyicán, a parkolóban a kocsiból kiszállva, a kuka mellett, a lépcsőn, a kozmetika előtt. Az egész lassan egy rossz horrorfilmre emlékeztet; "A kutyagumi támadása" - lehetne mondjuk a címe.

De, hogy az ember legjobb barátjáról még szót ejtsünk, elmesélem a következő kettő és, sajnos nem egyedi történetet.

Az első sztorink a Művész téren átvezető utunkon történt. Ebben a gyönyörű, tavaszba fordult téli időben lassan sétáltunk a nagyobbik fiammal hazafelé, amikor is az egyik családi ház kertkapuja - némi humanoid beavatkozásra - sarkig fordult, és két, jól fejlett, vágott fülű dobermann sietett ki rajta. Megtorpantunk, de szerencsére jobban érdekelte őket az egyik póráz nélkül sétáló puli, aki gazdájával együtt megszaporázta lépteit a saját házuk bejárata felé.
A két tehén méretű, gyönyörű dobermann pedig békésen ügetett előttünk. Közel érve megállapítottam, hogy kb. vállig érnek a fiamnak. Tovább gondolva az eseményeket, örülök, hogy a fent említett páros nem "barátkozott" össze velünk, hiszen ha rámugranak - feltételezzük egyelőre, hogy játékos célból - akkor egy rossz mozdulat után, nem valószínű, hogy megússzuk izgalom nélkül. Négy hónapos terhesen ugyanis, igenis féltem a pocakomat, még a macskám tappancsától is, nem egy húsz kilós állat szerelmes ölelésétől.

Arról nem beszélve, ha szintén jópofaságból nekiugrik a 22 kilós fiamnak. Mert az a gyerek a kutyanyálon kívül rosszabbul is járhat, akár a földre is kerülhet. Szerencsés esetben puhára esik, szerencsétlenben pedig koponyával a járdaszegélynek...

És el is érkeztünk a másik sikertörténetünkhöz: séta a Szmolnyicán, kettesben a kisebbik - öt éves fiammal. Szemben velünk békésen kocog a gazdi, pórázzal a kezében, keverék németjuhász méretű ebecskéjével. Mentségükre legyen szólva, a kutyuli még kamasz hónapjait élte, kajla hosszú lábú, hosszú fülű képződményről van szó.
Ez azonban a mi szerencsétlenségünket is okozta, hiszen a fent említett eb úgy gondolta, hogy a vele szemben haladó, kisméretű, anorákos humanoid megfelelő dobbantó lesz. Neki is rugaszkodott, és szó szerint ráugrott - az így már nála jóval alacsonyabb fiamra. Az persze nem mutatkozott engedelmes használati tárgynak, sírva fakadt a fölé tornyosuló hústömeg láttán és automatikusan menekülni kezdett.
Ránéztem a gazdira: kétségbe volt esve. Magam kezdtem tehát, leszedni az akkor már egyáltalán nem játékos, begőzölt négylábút a fiamról, igyekezve minél nyugodtabbnak látszani a művelet közben. Addigra azonban odaért a gazdi, aki "Bubuka, jaj, juj, fúj!" felkiáltással totyogott mellettünk, amitől persze senki sem lett nyugodtabb.
Végül sikerült a nyakörvénél fogva levadásznia az ebet, akkor már rólunk, hiszen a gyerekem engem szorított magához, én meg őt. A nőnemű gazdi irult-pirult, egy rövid "bocsikával" elintézte a dolgot, mi meg igyekeztünk elmenekülni a helyszínről.

Hála Istennek, egyikőnknek sem lett az ijedtségen kívül semmi baja. A pocakom megúszta, a gyerekem úgyszintén.

De egy biztos, ezek után nem kell azon töprengenem, hogyan beszéljem le a fiúkat egy kiskutya vásárlásáról. A szentendrei kutyusok már gondoskodtak bőségesen arról, hogy mindkét fiam megutálja ezt az állatfajtát. Kár, pedig én is négylábú barátaink mellett nőttem fel...

tiringer.hu

© 2016, Gino, hqnet.hu, iViktor, leányfalu.lap.hu, szentendre.lap.hu, szentendreicég.lap.hu, szvsz.hu
» validator «