Jókedvű nap

Módra Ildikó -

A Temető utca 6-ban azon a fülledt, poros délutánon apám a hideg szobában haldoklott tovább. Álltam az ablakban, fejemen a műbőrpárnás Sanyó fejhallgató, benne a Kati és a Kerek Perec. Feri rendelte a lemezpostán, aztán átvette nekem kazettára. Akkor még nem tudtam, hogy Feri 17 évesen kisodródik a motorjával a faluvégi kanyarban, s mi fehér ruhában állunk díszőrséget a sírja mellett, minthogy azt sem, hogy Katinak kisállat-kereskedése lesz a József körúton. Az Üvegszív volt a kedvenc számunk a Ferivel, meg a Tizenöt nyár.

Próbáltam úgy kinézni az ablakon, hogy felfedezzem a világmindenség összeomlásának valamelyik jelét. Nem volt ott semmi, csak a Bolondmari sántikált az udvarukon. Bolondmarit viszont apám éjjel nem láthatta, mert gondosan bezárták. Valami mást azért láthatott, mert anyámnak mindig ott kellett állnia mellette az ablakban, miközben arról beszélt halk, de határozott hangon, hogy a világ hamarosan össze fog omlani. Akkor még nem tudtam, hogy a haldoklók egy bizonyos vállfaja azzal vigasztalja magát, hogy a világvégével riogatja az egyébként is rémült családtagokat.

A Robur állt meg a Bolondmariék szomszédságában, Éva néni veje volt az, a vízműves. Éva néni férje kászálódott le a magas ülésről, aztán kiraktak mellé egy kárpitozott puffot is. Éva bácsi vette az iparcikkben. Ugyanolyan huzata volt, mint az ülőgarnitúrának, amire nem szabadott ráülni. Unoka született, s Éva bácsi megfogadta, hogy mindegyik unoka születésekor vesz egy puffot, ugyanolyan huzattal, mint az ülőgarnitúráé. Akkor még nem tudta, hogy később belezavarodik a lakberendezésbe, mert a lánya a második puff után elválik a vízművestől, s hozzámegy a mozigépész öccséhez, akinek már lesz két saját gyereke.

Azért is ácsorogtam az ablakban, mert unatkoztam. A Fekete-nővérek lementek Velencére, a nadrágszíjra, Csabi pedig nem állt szóba velem, mióta szakmunkásképzős lett. Akkor még nem tudta, hogy mire végez, a bánya bezár, úgyhogy elmegy az erőműbe portásnak, s minden este meg fog inni négy-nyolc üveg sört. Egészen addig, amíg meg nem hal a piacos öreganyja, s az örökségből át nem veszi az iparcikket, utána a csemegét, végül a cukrászdát. Kisbútort pedig nem árul többé.

Egy idegen gyalogolt át a képen. Két helyre mehetett: a temetőbe vagy az iskolába, az ablakból kihajolva az utca végét lehetett látni, az elágazás meg csak utána volt. Akkor még nem tudtam, hogy az idegent Demeternek hívják, ő lesz az új testnevelés-biológia tanár. Képesítés nélkül. Eddig minden évben új testnevelés-biológia tanár jött, képesítés nélkül, mindegyikbe rendre beleszerettem, de csak Demeter viszonozza a szerelmemet, mikor a tavaszi szünetben megcsókol majd a városi uszodában. Amikor megcsókol, uszodavizes a szánk, az úszómester pedig a fejét csóválja, de mosolyog. Azt még az úszómester sem sejthette, hogy miután beköszönt a demokrácia, Demeterből országgyűlési képviselő lesz, és nem válaszol a leveleimre.

Az idegen - később Demeter - után megint mozdulatlanságba merevedett az utca. A postás Erzsi is csak egy óra múlva hozza majd a táviratot, amelyben arról értesítenek, hogy jutalomból elvisznek úttörőtáborozni. A tengerhez. Repülővel. Egy óra múlva például meg sem fordul a fejemben, hogy a Tarkás-nővérek pont a repülő miatt nem állnak majd többé szóba velem. Azt fogják mondani, hogy fönnhordom az orrom, mert repülőre ülhetek, pedig nem is, csak dühösek, mert ők még sosem utaztak a nadrágszíjnál messzebbre. Azért egyszer még bekopogok a Tarkás nénihez, és a lányom eljátszik a Dönci kutyával, ami már egy másik kutya lesz, csak ugyanúgy hívják.

Szabadi bácsi kerekezett át előttem. A temetőbe megy. Ezúttal biztos. Ő a sírásó. De nem ő ássa meg majd apám sírját. Most sem temetésre igyekszik, a Szovjet Hősök Síremlékét fogja meglocsolni, a kanna oda-odaverődik a küllőkhöz. De én nem hallom, mert Kati egy jókedvű napról énekel nekem a műbőrpárnákban. Ferivel ma nem találkozom, mert anyám népfrontozik, s ezért én vagyok itthon az ügyeletes.

A Szovjet Hősök Síremlékéhez az osztály virágot visz majd a ballagáskor. Igazság szerint azok az apám virágai, csak az ő sírja a városban van, áthidaló megoldásként marad a vöröscsillagos obeliszk. A ballagási fotókon hosszú a hajam, dagadt a szemem, és rengeteg virágom van.

A postás Erzsi sárga Babettájának berregését már meg fogom hallani, mert addigra leveszem a Sanyót. Szorítja a fülem. Nem emlékszem, mit csináltam abban az utolsó egy órában. Mert akkor még egyáltalán nem sejtettem, hogy minden megváltozik. Megjön a távirat, Bulgáriában beleszeretek egy franciába, szakítok a Ferivel, november hetedikén meghal az apám, az uszodában megcsókol a Demeter, végigbőgöm a ballagást, felvesznek az orosz tagozatra, és el kell hagynunk a szolgálati lakást.

A költözéskor ráadásul elveszítjük a kazettás dobozt.

© 2017, Gino, hqnet.hu, iViktor, leányfalu.lap.hu, szentendre.lap.hu, szentendreicég.lap.hu, szvsz.hu
» validator «