Puskás Ferenc Szentendrén

Kertész Péter -

Most hogy hál' istennek túl vagyunk a legismertebb (egy korábbi interpretáció szerint: legnagyobb) magyar meglehetősen gyér érdeklődést kiváltó temetésén, amin már csak azért is csudálkozni illene, hiszen igyekezetben nem volt hiány. A kormány nemzeti gyásznappá nyilvánította a jeles eseményt, a temetést koordináló bizottság vezetésére Schmidt Pál NOB-tag, MOB-elnök, Fidesz-alelnök, európai parlamenti képviselőt kérték fel (aki a tőle elvárható igyekezetet annyira túlzásba vitte, hogy a szíve rakoncátlankodása miatt nem lehetett jelen műve betetőzésénél, hacsak nem sejtette meg, hogy az egész úgy alakul, ahogyan alakult), amit ő azonmód azzal hálált meg, hogy az a politikai elkötelezettségéről elhíresült Koltay Gábor kezébe adta a karmesterpálcát. Öcsi bácsi közben száguldó őrnagyból posztumusz dandártábornokká avanzsált, s a vízcsapból is a megdicsőülése folyt. Mígnem eljött a várva várt nap, s a vajúdó helyből cincogó egérke lett, tekintet nélkül a közreműködők (Csurka-fivér, Tőkés László, Pitti Katalin, alcsúti melegítős gyerekek a Bazilikában) felléptetésére, miszerint az immár szent ballábas futballsztár hívő keresztény, magyar hazafi volt amíg csak a szíve meg nem szűnt dobbanni. Jellemző a ceremónia "politikamentességére" (ágyútalp, eceterá), hogy a vigasztalhatatlan özvegy kikötötte: a miniszterelnök persona non grata, aki nem mellesleg a gyásznapot elrendeltette, s a költségek jelentős hányadát biztosította a büdzséből.
Ez van. Hogy mégis előhozakodom mindezzel - afféle emlékezetfrissítés gyanánt - annak apropója, hogy felidézném Puskás Ferenc szentendrei kötődését, amely több szálon futott. Kezdődött azzal, hogy létrehozott egy vállalkozást a Kőzúzó úton, meg nem mondom már, mifélét, de bárki utána nézhet. Aztán - és ez az igazi nagy szám, ami méltó a mi kis ékszerdobozunkhoz - focizott is bizony Szentendrén, tudósítottam is róla. A magyar öregfiúk válogatott (megannyi nagy név) játszott a helybéli legénységgel (ebben nem vagyok száz százalékig biztos) az izbégi pályán, természetesen óriási érdeklődés mellett, amely gyakorlatilag egyedül és kizárólag az akkor már testvérek között is mázsás súlyú Puskásnak szólt. A kétszer 30 percet gyakorlatilag a kezdőkörben töltötte - háborítatlanul, ami alatt azt kell érteni, hogy még véletlenül sem támadta meg senki a mieink közül, ha nála volt a labda. Ha viszont hozzá került a játszóeszköz, 30-40 méterre tökéletes pontossággal továbbította azt. A klasszisokkal teletűzdelt öregfiúk válogatott tagjait éles hangon utasította, hogy mikor passzoljanak neki, és senki nem húzott ujjat vele. Egy ízben Szojka, a salgótarjániak kiváló balfedezete (akkoriban még nem hívták középpályásnak) több csellel beverekedte magát a szentendreiek tizenhatosára, lövésre emelte a lábát, mikor meghallotta az (akkor még) őrnagy parancsát. Megfordult, felnézett és odaívelte Puskásnak a kezdőkörbe a labdát.
Utoljára néhány évvel ezelőtt hozták ki Szentendrére a legismertebb magyart a Postás-strandra, meglehetősen rossz állapotban volt már akkor, az eseményről terjedelmes riportban számolt be az Endre TV, jelesül (mint utóbb kiderült: III/III-as) Kovár Gyula, akinek néhány szót sikerült előcsalogatnia a mozdulatlan arcú, nehezen beszélő legendás futballistából.

kertesz.freeblog.hu

© 2016, Gino, hqnet.hu, iViktor, leányfalu.lap.hu, szentendre.lap.hu, szentendreicég.lap.hu, szvsz.hu
» validator «