Semmibe vett végakarat

A lakótelepi uszoda témája

Kertész Péter -

Az egykoron kertésznek tanult Kováts Lajos a 80-as évek elején kis híján az őrületbe kergette két budai és a fővárosi tanács apparátusát. Az akkor már előrehaladott korú, mozgásában erősen gátolt öregúr sajátkezűleg szerkesztett tacepaókkal ragasztotta tele az inkriminált városrészeket, s ezekben - mondhatni, messze megelőzve korát - kérlelhetetlen szigorral ostorozta az ügyében úgymond nem kellő alapossággal eljáró hivatalokat. Kováts úr ugyanis, akit már akkoriban se elvtársoztak, minden áron egy a sérült gyermekek rehabilitálására szolgáló uszodát kívánt megfinanszírozni. Komissiózott tanácstól tanácsig, s a legminimálisabb kompromisszumra sem volt hajlandó.

Hetenként megjelent a szerkesztőségben, kényelmesen elterpeszkedett a hallban lévő fotelok egyikében, s ha ráértem, ha nem, hellyel kínált maga mellett és beavatott a legújabb fejleményekbe. Mózes jöhetett le így a Sínai-hegyről, kezében kőtáblával, szívében a kikezdhetetlen hittel, hogy általa valami soha nem tapasztalt jóhoz juthatnak az emberek.

Akkor már a Szépvölgyi úton lakott, fűtetlen, kétszer két méteres padlásszobában, ahol borostás arccal, több évtizedes fürdőköpenyében, jumbó sapkával a fején szövögette álmait. Egyáltalán nem tűnt holmi elvarázsolt hercegnek, holott valóságos krőzusként élhette volna végig hátralévő életét. Ő azonban mindent egy lapra tett fel, olyan ember volt világéletében, aki - miután családot nem alapított - csak felhalmozott, magára alig költött. Fillérről fillérre könyvelte a kiadásait. 1984-ban például megélhetésre 16 808 forint és 20 fillért költött, egy hónapra 1400 forintot és 70 fillért. Ezen belül étkezésre az éves költségvetése 7417 forint és 70 fillér volt, vagyis havonta 637 forint és 90 fillért kellett beosztania. Utána számolhatok, mondta elmaradhatatlan huncut mosolyával: napi kosztra 20 forint és 31 fillér jutott. Elég az egy 80 éves aggastyánnak. Pláne, ha bérlete van autóbuszra, uszodába. Még soha nem volt úgy, mondogatta, hogy postára, cipőtalpalásra, könyvre, újságra, ajtózárra vagy gyógyszerre ne tellett volna. Lakbért nem fizet, ez jelentős megtakarítás. Víz ugyan nincs a lakásban, azt egy műanyag kannában hord haza mindig Csillaghegyről.

Hogy az ostrom után hogyan tett vagyonra, abból félszáz estét betöltő szappanoperát lehetne írni. Úgy kezdte, mint bárki más, felvásárolt különböző cikkeket Pesten, s azokat élelmiszerre cserélte vidéken. A bartel-akciót többször megismételte, majd a hasznot, mielőtt a millpengős infláció kisemmizte volna, ingatlanokba, budai telkekbe fektette. Ennek során - egyebek közt - sikerült bagóért megvásárolnia egy kétszintes házat, amit Karádi Katalin is kinézett magának. Emellett sokmindennel próbálkozott, az a fajta ember lévén, aki ,,nehezen szokta a szocializmust". A csúcsra akkor jutott, mikor Budapest belvárosában a legmenőbb papírkereskedést tudhatta magáénak, de az államosítással ennek is befellegzett.

1972-ben szívinfarktussal vitték kórházba, ahonnan csak három évvel később szabadult, mindkét csípő-izületében műanyag protézissel. "Úgy rendelkezem - írja akkoriban készült végrendeletében -, miszerint egész vagyonom, minden hagyatékom örököse a Magyar Állam legyen. Meghagyom örökösömnek, hogy egész vagyonomat óvodák és bölcsődék fejlesztésére, korszerűsítésére, az ott elhelyezett gyermekek jólétének fokozására használja fel, azt más célra fordítani nem lehet..." Fejébe vette, hogy telkei értékesítésével tanuszodát hoz létre valamelyik budai kerületben sérült gyerekek részére. Évekig járta a hivatalokat, de csak nem került pont a megállapodás végére. Közben, ha az öregúr úgy ítélte meg, hogy packáznak vele, az ügyében eljáró hivatal számolhatott azzal, hogy a környéken kiragasztott szamizdatokon fog szembesülni a közösségi célnak keresztbe tevő bürokratizmusával.

Mikor végképp szakított a fővárosi és a budai tanácsokkal, mert képtelen volt zöldágra vergődni velük, egy Dévai Feri nevű úszómester, akit a csillaghegyi uszodából ismert, rábeszélte, hogy próbálkozzon Szentendrén. Az ő közreműködésével létre is jött a csúcstalálkozó, miután Marosvölgyi Lajos tanácselnök a padlástérben lévő rezidenciáján kereste fel a potenciális mecénást. A tanult mesterségét illetően gimnáziumi magyar tanár tanácselnök viszonylag könnyű szerrel rábírta az öregurat, hogy költözzön ki Szentendrére, aztán majd megbeszélik a többit. Karnyújtásnyira a barokk Fő tértől, a Lola cukrászda szomszédságában rendbehoztak egy kis udvari lakást, ahol a gondozónő naponta felkereste a bérlőként bejegyzett Kováts Lajost, aki ekkor már járókával közlekedett, s télvíz idején is szandált húzott fájós lábára. De még így is naponta többször megtette a tanácsig vezető utat, ahol bejáratos volt az illetékes elvtársakhoz. Ha olykor került egy kocsi, az óvodákat látogatta végig, a kicsik nagy gyönyörűségére. Ördöngősen bánt velük, ha tehette, kertészkedett velük, három óvodában pedig, hogy a tűző naptól és az esőtől óvja a kicsiket, egy-egy hatalmas ponyvával fedett beállót építtetett.

Az akkor már városszerte ismert Lajos bácsi megváltoztatta végrendeletét, s vagyona általános örököséül Szentendre Városi Tanácsot tette meg. A végső formát öltött egyezség két évig elhúzódó tárgyalássorozat eredményeként 1987-ben köttetett meg. Ebben Kováts Lajos Szentendrére hagyta a takarékban őrzött hatszázezer forintját, s három budai telkét, amelyek értéke akkoriban negyven millió forint lehetett. Az örökhagyó kikötötte, hogy az ingatlanok árából létrehozandó uszodában "bronchiáléban és súlyos mozgásszervi fogyatékosságban szenvedő gyerekek rehabilitációs úszását kell biztosítani". Nem sokkal ezután, kevéssel 83. születésnapja előtt, 1987. december 9-én az örökhagyó, mint aki jól végezte dolgát, meghalt, s a városi köztemetőben helyezték örök nyugalomba.

Évekig nem történt semmi, ha csak az nem, hogy a rendszerváltást követő első ciklusban az önkormányzat az egyik ingatlant eladta Óbudának 3 millió 622 ezer forintért, s a pénzt bankban helyezte el. Az újabb választást követően a hagyaték ügyeit intézni hivatott Társadalmi Intéző Bizottság (TIB) több alkalommal megkísérelte a Kováts Lajos Alapítvány létrehozását, de a képviselő-testület a kuratóriumi és a felügyelő bizottsági tagságra kiválasztott személyek megbízását nem hagyta jóvá. Ugyanakkor több olyan elképzelés került a helyi parlament napirendjére, amely nem felelt meg az adományozó akaratának. Végül félidőben úgy döntöttek: eladják a megmaradt két telket, s megterveztetik az uszodát. Pákay Jolán főépítész ezzel kapcsolatban amondó volt, hogy bár kétségkívül szükség lenne városi uszodára, ám ebből a pénzből csak egy medencére futná, s nem lehet egy rendes létesítményt tető alá hozni. Márpedig amikor Szentendrének filléres gondjai vannak, nem valószínű, hogy az önkormányzat a hiányzó milliókat pótolni tudná. A TIB elnöke, dr. Saly Sándor, a rendelőintézet igazgató főorvosa ugyancsak elképzelhetetlennek tartotta, hogy a telkek árából, amit hetven millióra taksált, fel lehetne építeni egy olyan fedett uszodát, amely sérült gyermekek rehabilitációjára alkalmas lenne. Vityi Katalin jegyző azt nyilatkozta az egyik szentendrei lapnak, hogy nem lesz könnyű egyik telken sem túladni, miután a potenciális vevők sokallják az árat. Amiből, tette hozzá, aligha lehetne teljesíteni Kováts Lajos végakaratát.

A törvényesség őre rossz jósnak bizonyult, miután az értékesebb telek még az újabb választás előtt elkelt 52 millió forintért. 1998 októberében a szentendrei polgárok a szabad demokrata majd kisgazda polgármestert követően szocialista polgármestert választottak Miakich Gábor személyében. Aki egyebek közt az akkor már tizenegy éve megoldatlan végakarat teljesítésének kötelezettségét is örökölte. Évekig megint csak nem történt semmi, s akkor a háromtagú TIB levélben szólította fel a város első emberét, hogy szíveskedjen őket a Kováts-hagyaték ügyeiről tájékoztatni. Tekintettel arra, hogy nincs teljes körű információjuk a feladat- és hatáskörüket illetően, valamint a hagyaték pénzügyi helyzetéről, annak hasznosítási-kezelési formájáról. A három orvosból álló grémium kitért is, hogy bár a 2001. évi költségvetési rendelet tervezete nem tartalmazza a hagyaték pénzalapját, ismereteik szerint ez cc. 81 millió forint.

Lipcsik Márton, a város egyik fenegyereke, akinek lakásügye megjárta az ország valamennyi hivatalát, s - Kováts Lajos példáján felbuzdulva - a 80-as évek végén valóságos tacepao-háborút folytatott az ügyében nem kellő lojalitást folytató hivatallal szemben, 18 kérdést intézett dr. Dombóvári Ottó jegyzőhöz. Ezek egyike az volt, hogy mi a Kováts-hagyaték bankszámla száma? Mivel hogy ő, mint egy/huszonötezred tulajdonos, tízezer forinttal szándékozik hozzájárulni a hagyatékhoz. A jegyző válaszában közölte a számlaszámot s egyben kinyilvánította: "A város a végrendeletnek megfelelően működteti a hagyatékot, a felajánlás a város számláján van és arra vár, hogy uszoda épüljön belőle. Személy szerint azt szeretném, ha minél előbb felépülne az uszoda, Kováts Lajosról neveznénk el, és megígérem, hogy az uszoda átadására küldök meghívót." S miközben az egyik városi lap címoldalán azt firtatta, hogy Mi lett a Kováts-hagyaték sorsa?, Koltay Jenő képviselő, civilben az MTA Közgazdasági Intézet igazgatója, a költségvetési vitában szorgalmazta az elkülönített számláról kölcsönvett pénz visszapótlását.

Akkor most kinek higgyen szegény szentendrei adófizető, már amennyiben ilyesmit az orrára kötnek. Ő csak a város működtetésének aktuális nehézségeiről hallott, a már több száz millió forintot meghaladó deficitről, s az egyik városi lap címoldalán azt olvashatta: Mi lett a Kováts-hagyatékkal? Csoda, ha ilyen helyzetben az önkormányzat nem csak a saját zsebében kotorász?

Márpedig ez történt. A 2903/IV számon nyilvántartott, időközben terebélyessé lett Kováts-hagyaték akta első bejegyzése 1983-ban történt. A hagyaték összege akkor 590.544 forint, a kamat 38.813 forint. Az 1984-es egyenlegben további 45730 forint kamatot és 451888 forint kiadást regisztráltak. Ezt követően 1990-ig nincs kiadás, a hagyaték összege (az első telek eladása után) 3.622.000 forint. 1995-ben az elkülönített bankszámlán mindössze 124 000 forint szerepel, s két évvel később (a második telek értékesítését követően) kereken 52 millió forint. A 2002. évi egyenlegben a hagyaték összege 56. 358.511 forint, a kamaté 39. 421.093 forint, a kiadásoké 9. 630.888 forint. A részletes felsorolás végén ez áll: Költségvetési számlára átvezetve 81.000.000 forint, rendelkezésre álló összeg 4.831.949 forint.

Történt pedig a drámai fordulat azt követően, hogy a másodszor is megválasztott polgármester és a jegyző kérésére egy budapesti illetőségű könyvvizsgáló cég, a Két Calculus Kft az elvégzett vizsgálatot követően, 2001. május 25-i keltezéssel az alábbi feljegyzést postázta a szentendrei városházára. " (...) Megállapítottuk, hogy 1999. december 31-én 21 millió Ft-ot az önkormányzat a tőkeváltozásokkal szemben elszámolt a hagyatékszámla terhére. Ezt az összeget az önkormányzat a működési költségei között számolta el, mely előzetesen - többek között ebből adódóan - előirányzat túllépést mutat. 2000-ben további 60 millió Ft-ot vezettek át a költségvetési számlára. Ez megítélésünk szerint ellentétes a hagyatékozó akaratával. (...) A szentendrei önkormányzat rossz anyagi helyzetében hitel felvétele vagy a költségvetés csorbításának elkerülése végett idegenként kimutatott pénzeszközt, a Kováts-hagyatékot használta fel a költségvetése teljesítéséhez. Ennek mértékéről a közgazdasági iroda tételes kimutatással rendelkezik. Véleményünk szerint ez egy "guasi" (kvázi - K.P.) kölcsön, melynek felvételéről vagy az átadásáról sem az önkormányzat, sem a társadalmi ellenőrző bizottság részéről semmilyen nyom nem volt a közgazdasági irodán előtalálható. Ennek eldöntése továbbiakban jogi kérdés... A kölcsönvett összeget az önkormányzat az egyenlegében kötelezettségként mutatja ki."

Még szép. Más kérdés, hogy az önkormányzat az úgymond kölcsönvett 81 millióból ez ideig egy petákot nem pótolt vissza a hagyatéki bankszámlára. A kamatokról nem is beszélve. Miakich Gábor polgármester ugyanakkor - a korábbi jegyzőjével ellentétben, aki annak idején Lipcsik Mártonnak a hagyatéki bankszámla számát is megírta - amondó, hogy a Kováts-hagyatéknak nincs elkülönített számlája, szerinte a hagyaték átadó végzésben ilyen kötelezés nem is volt, hogy a pénzt külön kell kezelni. Majd azt mondja, hogy a hagyaték valameddig elkülönített számlán volt, ahonnan azért tűnt el, mert beépült a város költségvetésébe. Hogy ez milyen döntés alapján történt, arra érdemi válasz helyett be kellett érnem annyival, hogy ez az elmúlt években történt. Lényeg az, hogy a hagyaték összege jogilag berakható a nagykalapba, amennyiben azt a költségvetés szűkös volta indokolja. Márpedig azokban az években - így a polgármester - igen nehéz finanszírozási helyzetben volt a város. Ha viszont úgy alakulna, hogy valamikor az időben teljesül az örökhagyó végakarata, s megépül a sérült gyermekek rehablitálását szolgáló uszoda, annak a lehetőségét a város költségvetéséből kell majd kigazdálkodni. Arra a kérdésre, hogy mikor kerülhet erre sor, a válasz: "Olyan uszoda, amit a Kováts-hagyatéknak nevezhetnénk, egy 80 millió körüli összegből, nem tud épülni semmi. Egyébként az az egy telek a háromból, ami 1998-ban, amikor polgármester lettem, megvolt, most is megvan."

Kérdés ezek után, hogy meddig húzható egy végakarat teljesítése? A polgármester csak azt tudja, hogy jelen esetben a városnak hosszú távon illik felhasználni a hagyatékot arra a célra, amit az örökhagyó kinyilvánított. Dr. Molnár Bertalan közjegyző szerint, ha nincs vérszerinti örökös, és a végakarat nem valósul meg ésszerű határidőn belül, amin már régen túl vagyunk, a magyar állam a törvényes örökös.

*


A szentendrei köztemető Halotti főkönyvének tanúsága szerint Kováts Lajos, Szentendre Dumtsa Jenő 3. sz. alatti lakost hamvasztás után kolombáriumban díszsírhelyen temették el 1988. I. 5-én. Tóth József szolgáltatási vezetőtől tudom, hogy ez a fajta tisztesség azokat illeti meg, akik valami kiemelkedő cselekedetet hajtottak végre a városért. A sírhely örök időkre szól, a porladási idő után sem kell megváltani. Arról, hogy a temetés óta eltelt több mint másfél évtized alatt a temettető Szentendre Városi Tanács (illetve Önkormányzat) képviseletében bárki virágot vagy koszorút helyezett volna el a lebetonozott sírhelyen, a szolgálati vezetőnek nincs tudomása.

Kováts Lajos idén december 28-án lenne száz éves. (Idősíkok ellenfényben, Pulitzer-antológia 1999-2004.)

© 2017, Gino, hqnet.hu, iViktor, leányfalu.lap.hu, szentendre.lap.hu, szentendreicég.lap.hu, szvsz.hu
» validator «