Gyöngyszem egy ékszerdobozban

Bokor Judit -

Szentendre - Duna-part, dombok, kanyargós utcácskák. Festők, szobrászok, múzeumok - turisták. Szentendre - templomtornyok, felekezetek, szentképek, ikonok. 1998 május 17. délelőtt 10 óra - tavasz végi verőfény. Konganak a misére hívó harangok. A templomdombra kapaszkodó vándor egyszerű helyi honpolgárok ritkán választják ezt az útvonalat vasárnapi misére igyekezvén - a szerb templom barnásvörös tornyára szegezi kamerája lencséjét, s íme az váratlanul szokatlan "célpontra" akad: fehér falak mögött megbúvó, apró házikó homlokzatán kettős kőtábla. Héber betűk.

Ez a látvány mától fogva része a szentendrei városképnek - ma még: csoda. S csoda az is, amit az udvarra betérve bárki - aki befér - meghallhat: bentről az alig több mint 20 négyzetméteres imateremből a kántor Tóth Emil, az Országos Rabbiképző Intézet főkántora ajkáról zeng a Smá jiszróél, odakint vasárnapi harangzúgás több szólamban, vagy féltucatnyi templom tornyából...

A mai napon csoda történik: ünnepélyesen felavatják a Szántó emlék- és imaházat egy magánkezdeményezésből, főként magánerőből, állami támogatás nélkül létrehozott, kicsiny zsidó templomot és múzeumot... Szántó András, az alapító Szentendréről elszármazott fiatalember a közelmúltban elhunyt édesapja, Szántó György álmát, megkezdett alkotását s bizonnyal nem kevésbé nagyapja, Vas Miklós, egykori szentendrei hitközségi elnök szellemét valósította meg saját adománya, családtagjai, barátai összefogása által, a MAZSIHISZ támogatását, Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató személyes segítségét is a háta mögött tudván.

S most itt állunk, illő öltözetben, megilletődve. Az imateremben ülőhely csak a legidősebbeknek jut; a díszvendégek többsége is a mélykékre festett fal előtt, a frigyszekrény melletti sarokban várja az ünnepélyes perceket. Itt vannak az alapító és családtagjai mellett a MAZSIHISZ vezetői, a polgármesterrel az élen Szentendre város számos notabilitása, a helyi egyházak lelkészei, képviselői, a vallási és a világi közélet több résztvevője, újságírók, no meg: az elmaradhatatlan fényképezőgépek, tévékamerák... Fölöttünk a halványkékre festett, mestergerendás mennyezeten aranycsillagok: a kis termen most rajta a csillagos égbolt tekintete is.

Halk zene; a szomszédos, mediterrán-hófehér, öreg lakóház szűk lépcsője felől méltóságteljes menet közeledik: Schweitzer József országos főrabbi a tóratekercseket magához szorítva, nyomában Tóth Emil főkántor. Áldást kérő szavak, kalapácsütések - helyére kerül a mezüze.

A templomban kigyullad az örök mécses "jelképesen" amint azt Schweitzer professzor megállapítja.

"A Szentírásból való ez a rendelkezés, hiszen őseink már a pusztai szentély idején is az állandóan világító mécsest tekintették szentségnek, az isteni jelenlét megtestesítőjének, amely arra emlékeztet, hogy akár közösségi, akár hétköznapi életünkben, bánatunkban, örömünkben, olyankor is, amikor a sötétség felhői gyülekeznek, az Isten tanának, az Istenben való hitünk világosságának kell utat mutatnia, vigasztalnia. Az Úr áldása legyen mindazokon, akik elősegítették, hogy annyi évi vakság után a szent láng ebben a városban újra kigyúlhasson. Ámen." A szertartást "vezénylő" Fischer László, maga is családtag, adományozó és aktív közreműködő, felolvassa az Alapító Okiratot ("Alulírott, Szántó András, a mai napon felajánlom édesapám, Szántó György kívánságának megfelelően ezen épületet 'Szántó emlék és imaház', valamint egy kis zsidó múzeum céljára. Szolgálja e ház a mártírok örök emlékét, valamint a zsidó hit gyakorlásának lehetőségét Szentendrén. Szentendre. 1998. május 17.-Szentendre, 5758 Ijár 17"), majd felkéri Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató urat, helyezze azt a tóratekercsekkel együtt a tóraszekrénybe, melynek ajtaja immár becsukódhat, és sor kerülhet az új templom első istentiszteletére: Tóth Emil a hálaadó 100. zsoltárt énekli, Schweitzer József ünnepi beszédet mond. A megjelentek közöttük az előkelő vendégek köszöntése után első szavait Szántó Andráshoz intézi, akinek tettét méltán illetik meg a "nemes", "követésre méltó", "történeti" jelzők.

A továbbiakban - a pillanat történetiségét alátámasztandó áttekinti a zsidó jelenlét alakulását e tájon a római birodalom végnapjaitól az i. sz. III-IV. századtól kezdve a magyar honfoglalás korán át a XIX. századig, amikortól már pontosan nyomon követhető dokumentumok őrzik a szentendrei zsidó hitközség emlékeit. Elődeink 1850-ben emeltek itt először templomot, "és tíz évre rá, 1860-ban már zsidó iskola működik itt. 1929-ben a néhány száz főből álló zsidó gyülekezet szociológiai keresztmetszete megfelel a magyarországi zsidó népesség szociológiai összetételének: kispolgárok, értelmiségiek, zömükben kereskedők, néhány földművelő, iparos, orvos, ügyvéd, mérnök, tisztviselő. Ez a réteg alkotja a gyülekezetet, amely egyben a környékbeli kisebb gyülekezetek központja lesz. 1944. június 30-án deportálják a gettóból az ide koncentrált szentendrei és környékbeli zsidókat. A mindannyiunk számára közös tragédiában őnekik különösen súlyos volt a helyzetük, mert a hírhedt és rossz emlékű, e s még az egykori kormányzó által is szadistának nyilvánított akkori Pest megyei alispán, a legátkosabb emlékű gyilkosok egyike működött itt... A neve méltatlan arra, hogy e szent helyen kimondjuk, de hallom, tudják a jelenlévők... 1946-ban negyvenen alakítják újjá az egykor több száz fős hitközséget, és amíg az elköltözés és az elhalálozás meg nem tizedelte soraikat, működött ez a kicsiny gyülekezet. Elnöke az áldott emlékű Vas Miklós volt, magam is jól ismertem; családjával együtt voltunk bánatban, együtt voltunk örömben, s most megint együtt vagyunk a megemlékezés meghatottságában és az örömben is". A továbbiakban az országos főrabbi egy régi indiai legendára utalva - a zsinagógát olyan, mágneses erővel bíró hegyhez hasonlította, mely egykor a tengeri hajósokat magához vonzotta. Ilyen mágneses erőt kívánva a most felavatott, gyönyörű kis zsinagógának, a "a talmudi elődök imádságával fohászkodott" a Mindenhatóhoz: "Aki nevét e házon lakozni engedi, lakoztasson közöttetek, szentendrei polgárok, megértést, békességet és barátságot. Amen."

Turán Róbert, a budapesti Zsidó Múzeum igazgatója méltatta ezután az alkalom jelentőségét, külön hangsúlyozva a zsidó közösségnek most átadott létesítmény többfunkciós jellegét, s bejelentette: a budapesti Zsidó Múzeum tisztelettel adózik a Szántó emlék- és imaház törekvése előtt, s részt kíván venni a jövőben is a szentendrei zsidó jelenlét dokumentumainak feltárásában és bemutatásában. "Ez növeli majd e ház vonzerejét, magyarázó funkcióját bővíti, és szervesen illeszkedik a város különleges és toleráns atmoszférájába. Amit itt látunk, még csak a kezdet..."

A szólásra emelkedő Kállay Péter polgármester sem csupán a már eddig is több mint húsz szentendrei múzeum sorában megjelenő új színfoltot üdvözölte az ebben a városban - és környékén "őshonos" Szántó család megvalósult kezdeményezésében, hanem annak is nagy fontosságot tulajdonított, hogy itt, e sok népcsoport lakta, nevezetes településen ezután a lakosság gyakorolta többféle vallás között képviselethez jut majd az izraelita felekezet is, a közösség jelen lesz a saját imaházában tartott vallási szertartásokon csakúgy, mint az ökumenikus megbeszéléseken, istentiszteleteken. Az avató ünnepséget és szertartást a Szántó András vallomás értékű köszöntő és köszönő szavai után felcsendülő magyar és izraeli himnusz zárta, hogy azután, kint az udvaron Gerendás Péter dalai még egy kis körültekintésre, a múltat a jelennel egybeforrasztó szemlélődésre biztassák a megjelenteket. Mielőtt kilépnénk a szűk utca kockaköveire, tekintetünk végigpásztázza az adományozók nevét megörökítő táblákat, a kőkerítés fehérjébe ékelt, üvegtéglás faldarabot, s a szép falikutat - szintén adományok. Az elhurcolt és meggyilkolt, szentendrei és környékbeli (Szigetmonostor, Leányfalu, Pócsmegyer, Tahitótfalu, Visegrád) 144 zsidó mártír emléktáblájának mását látjuk, az eredetit az újpesti zsinagóga emlékkertjében őrzik...

Szentendre mind a mai napig az újpesti hitközséghez tartozik, de reméljük, ez a kis zsinagóga közösségszervező-hatású lesz: szeretnénk, ha a rabbinátus rabbit biztosítana ide, s bízunk benne, hogy nem lesz gond azzal, kivan-e a minjen - mondja búcsúzóul Szántó András, még egyszer köszönetet mondva a segítségért Zoltai Gusztávnak, és a tervező Asbóth Kristóf mellett az építkezés lebonyolításában, valamint a megnyitó szervezésében oroszlánrészt vállalt Grünberger Tamás barátjának és Fischer Anni családtagjának. Turán Róbert múzeumigazgatóval együtt biztosítanak arról, hogy a ház mind múzeumként, mind imateremként - legalábbis tavasztól őszig - folyamatos nyitvatartással üzemelni fog, a vitrinek tartalmát bővítik, s időnként felfrissítik majd. Ha a költségeket a perselyben gyűlő adományok nem fedezik, családom pótolja a hiányt - mondja az alapító, Turán Róbert pedig hozzáteszi: Szentendrét eddig is szívesen ajánlottuk Pest környéki kirándulásra a tanácsért hozzánk fordulókhoz, mostantól még nagyobb örömmel tesszük...

A mártírokra emlékező táblán egy vélhetően szintén elhurcolt költőnő (Boczán Teréz) megrázó verssorai: "A kerekek vadul zakatoltak. / Vitték, vitték / A szegény félholtat. / Ki tíz körmét a dúlt hajába ásta. / Úgy robogott a végállomásra." Legyen ez a mai nap a jövő évszázad első, örömteli állomása.

ujelet.hu

© 2016, Gino, hqnet.hu, iViktor, leányfalu.lap.hu, szentendre.lap.hu, szentendreicég.lap.hu, szvsz.hu
» validator «