Helytörténet

Ortodox karácsony Szentendrén

Linkes Lilla, ng.hu - Linkelve:

Amikor a nyugati kereszténység karácsonyi ünnepköre lezárul, az óhitűek, az ortodoxok akkor ünneplik Jézus születését. A „görögkeleti” közösségek egy része a Juliánus-naptárt követi, mi szerint karácsony január elejére esik. Negyven évvel ezelőtt még élő gyakorlatban voltak az ortodox karácsonyi szokások Szentendrén is, Pomázon is.

Karácsonyt ünnepel az ortodox világ - magyarkurir.hu
Karácsonyi étkek és szokások - Török Katalin, szentendreadvent.hu

Publicisztika

Szentendre blogol Csoport

Schneider Géza, facebook.com - Linkelve:

Milyen tartalmak nem férnek bele? Öncélú politikai gyűlölet- és hangulatkeltés. Sem jobb, sem baloldalról nem fér bele (öncélú komcsizás és nácizás). Nem fér bele rendszeres marketingtevékenység sem, ez nem egy hirdetőfal. Továbbá mivel ez alapvetően egy közcélú tartalmakkal foglalkozó oldal, így magánügyeinket se itt várjuk megoldani.

Blogok, webnaplók a Blogspot-on - szentendre.lap.hu

Helytörténet

„Szentendre bolsevista számlája”

Magyar Endre, academia.edu - Linkelve:

Az 1918-1919-es polgári demokratikus forradalom idején a kommunisták és szociáldemokraták célkitűzései alapvető kérdésekben tértek el egymástól. Kommunisták: proletárdiktatúra megteremtése. Szociáldemokraták: ipari és közlekedési üzemek, nagy- és középbirtokok, lakóházak, pénzintézetek köztulajdonba vétele, szocializálása. tl;dr

Fehérnemű-kommunizálás - Magyar Endre, mandiner.blog.hu

Publicisztika

Vomberg Frigyessel beszélgettünk

Szabó Edit, borsmenta.hu - Linkelve:

A vendéglátás a családunkban több generációra tekint vissza, apám szakács volt, én pedig gyerekként gyakran benéztem hozzá. Megkerestem a 90 literes fazekat, a szakácsok meg konyharuhával húztak körbe-körbe. A konyhában otthon éreztem magam, része volt a mindennapjaimnak, soha nem gondoltam hogy más leszek mint szakács.

Nézd meg a Bocuse d’Or oldalát is! - facebook.com
A Gundel Károly-díj díjazottai - turizmusonline.hu

Környezet

Miért szívunk Budakalásznál?

Sturcz Antal, totalcar.hu - Linkelve:

A Budapest és a környékbeli települések közt ingázók számára némi reményt jelent, hogy 2015. októberében bejelentették a csomópont átépítését. Ismét kétsávos körforgalom épül, de nem az előzővel megegyező, hanem egy újabb verzió, amelyre turbó-körforgalomként hivatkoznak.

Idegeskedés. Miért? (~142) - , peticiok.com
A megoldásáért! (~104) - , peticiok.com

Környezet

A turbó körforgalom nem fog segíteni

Szoboti Tamás, facebook.com - Linkelve:

„A dugó abból fakad, hogy a forgalom két fő iránya egymás útját keresztezi és erre semmilyen szintbeli rafinéria nem ad orvosságot. A nullásról érkező „dugó okozók” többsége Budapest felé tart. Eközben a Szentendre felől érkező, másik „dugó csináló” tömeg a nullásra tart. Ez a két irány mindenképpen keresztezi egymást.”

Kihozza a tudatalattit (2007) - Szalontay Zoltán, wordpress.com

Fesztivál

Vizuális Művészeti Fesztivál

facebook.com - Látogatható: -ig
Félszáznál is több képzőművészeti kiállítást láthat a közönség Szentendre történelmi belvárosában. A kortárs művészeti produktumok körüljárják az idő elvont, metafizikai kérdéseit, továbbá azt a hétköznapi tapasztalatot is, amit a mediatizált, technicizált, fogyasztói kultúrában egyfelől az idő felgyorsulásaként, másfelől az idő elveszítéseként élünk meg.

Fesztivál

Dumtsa Korzó Fesztivál

facebook.com - Péntek-szombat-vasárnap: -ig
Művészet, gasztronómia, játék, zene - minden pénteken, szombaton és vasárnap. Helyi képzőművészek, iparművészek és kézművesek munkáival találkozhat, a gyermekeket a gyereksátor várja játékokkal, kézműves foglalkozásokkal. Hangulatos koncerteket hallgathat, faszénen készült finom fogásokat fogyaszthat, jó borok társaságában.

Múzeumváros

Csiharu Siota 塩田千春 kulcsai

P. Szabó Ernő, mno.hu - Látogatható: -ig
A japán művésznő izgalmas installációival és performanszaival szerzett nemzetközi elismertséget. A legutóbbi Velencei Biennále japán pavilonjában bemutatott projektjét több szaklap is az elmúlt év legjobb kiállításának választotta. Hasonlóan a Képtárban is, piros fonalakból és huszonháromezer régi kulcsból készült installációja szervezik a teret.

Múzeumváros

Vincze Ottó installációja

nullahategy.hu - Látogatható: -ig
Nagy kiterjedésű térinstalláció, spontán elhelyezkedés érzetét keltő, méretes biliárdgolyók ringatóznak a Dunán. A sokféleképpen megörökített Szentendre-városkép legismertebbjei közé tartoznak a Duna felőli ábrázolások. A nyári szezonban ezt a látképet kívánja színes gömbjeivel játékosan kiegészíteni az alkotó.

Helytörténet

Höflinger Lajosné visszaemlékezése

Kende Tamás, storymap.hu - Linkelve:

Egy szép napon egy nagyon szép fiatalasszony egy kisgyerekkel beállított. Lengyelországból menekült, mer a férjét egy pogromba agyonverték. És ő meg a kisfia úgy elbújtak, hogy nem találták meg, de ahogy tudtak, éjszaka leple alatt mindig jöttek, jöttek és gyalog elértek Szentendrére. És bement és mondta a Salamon dédpapának, hogy hát szeretne valahol szállást találni, mer hát már nagyon fáradtak, Lengyelországból jöttek ide és elmesélte.

„Höflinger Lajos” találatok a StoryMap-on - storymap.hu

Helytörténet

Balalik István visszaemlékezése

Bábel Balázs, tte.hu, docplayer.hu - Frissítve:

Szentendrén is volt legényegylet, van ott egy nagyobb épület, ami most lakóépület, ahol több család lakik egy udvarban. A legények ott kaptak szállást, ott letelepedhettek, és az itteni iparosok alkalmazták őket. És akkor vagy megmaradt itt, vagy továbbment, hát az mindig őtőle függött. Megismert egy kislányt, elvette feleségül, akkor itt maradt, ez világos dolog.

Helytörténet

Mócsai László visszaemlékezése

Bábel Balázs, tte.hu, docplayer.hu - Frissítve:

Csúnya gyerekbandák szerveződtek, akik egymás ellen komolyan harcoltak botokkal, fakardokkal, és ha valakit úgy egyedül elkaptak a másik bandából, akkor azt jól megverték meg bedobták a csalánba. Ez annyira elfajult, hogy a rendőrségnek közbe kellett lépni, és még - azt hiszem - a csendőrséget is bevonták. Valakinek kilőtték a szemét csúzlival, volt nagy felhajtás.

Helytörténet

Valentin János visszaemlékezése

Buchmüller Péter, tte.hu, docplayer.hu - Frissítve:

Mentünk a Dunára fürdeni. Azt nem hagytuk ki este soha, mink itt szerettünk lenni nagyon, ebben a vízben, átúsztunk a túlsó oldalra, ott epret meg kukoricát loptunk, áthoztuk ide, sütöttünk itt parázsban krumpli meg mindent. Mink gyerekek ilyeneket csináltunk: beúsztunk a Pap-szigetre, almát loptunk, kukoricát loptunk, azt áthoztuk, a lányok megsütötték.

Helytörténet

Szentendre régi képeken Csoport

Bindorffer Györgyi, facebook.com - Linkelve:

„Azért hogy fényképeken keresztül megosszuk egymással szeretett városunk távolabbi és közelebbi múltjának építészetét, művészetét, a közösség és a közösség tagjainak hétköznapi és ünnepi életét, eseményeit. Lehet feltenni épületeket, térképeket, iratmásolatokat, családtörténeteket, festményeket, családi és közösségi eseményekről készített képeket.”

A csoportba feltöltött fényképek egy része - facebook.com
A csoportba feltöltött fényképek egy része - szentendre.net
A csoportba feltöltött fényképek másodközlő felhasználója - facebook.com
Régi fényképek a StoryMap-on - storymap.hu
Régi fényképek a Fortepan-on - fortepan.hu

Múzeumváros

Mészáros Szabolcs képei

Weiner Sennyey Tibor, drot.eu - Látogatható: -ig

Nézem Szabolcs spenótról festett képét és röhögök saját magamon. Igen, kiröhögöm saját magamat. Az utolsó fátylon át nézi tárgyait ez a festő, utána már ott a valóság, túlontúl hidegen vagy épp nagyon is forrón, s ez a kevés, ez a mosolygós távolságtartás még éppen megvéd minket a végtelentől. Ne legyenek kétségeink a festészet hatalmát illetően.

Nézd meg a festőművész oldalát is! - facebook.com

Múzeumváros

Jávor Piroska képei

szentendre.hu - Látogatható: -ig

A művésznő önmagának szabott szigorú keretek között végzi munkáját, és az alkotás folyamata számára mindig az egyedülléthez kötött, ám elkészült munkáit szívesen mutatja meg közönségének. Képein ezúttal is megtalálhatók állandó motívumai, munkái reflektálnak életére, családja, környezete mindennapjaira.

Megnyitó, fényképgaléria - facebook.com

Publicisztika

Beszélgetés Gálity Vojiszlávval

Platthy Iván, youtube.com - Linkelve:

Szentendreiek egymás között. Helytörténet, az egyházak szerepe a mai társadalomban. Vallási közösségek hitéleti és közszolgálati tevékenysége. A műsorba meghívott beszélgető partnerek a vallási közösségek képviselői, szakértői, intézményvezetői. Mindazok, akik az emberek bizalmából látnak el feladatokat, és az emberek szolgálatára hivatottak el. Vojislav Galić.

Szerb Kultúra Hónapja (2016.09.) - centar.hu

Helytörténet

Kucsera Ferenc vértanúsága

Müller Péter, 914ecscs.wordpress.com - Frissítve:

Szentendrén 1919-ben az ellenforradalmárok szervezett, összehangolt akcióval akartak fellépni a vörösök ellen. A fegyveres akció kezdetére harangzúgással adtak jelt. Mivel Kucsera a többszöri halálos fenyegetőzésre sem beszélt, a pártházba vitték ahol a vörös tisztek minden ítélet nélkül kijelentették hogy meg kell halnia.

Kucsera Ferencre emlékeztek - szentendre.hu

Múzeumváros

Nagy mesterek kisgrafikái

programokszentendren.blog.hu - Látogatható: -ig
Adriaen van Ostade, Alexander Calder, Barcsay Jenő, Edvard Munch, Francisco José de Goya, Hans Hartung, Henry Moore, Joan Miró, Korniss Dezső, Paul Klee, Robert Delaunay, Salvador Dalí, Vajda Júlia, Vajda Lajos, Vaszilij Kandinszkij, Victor Vasarely és sok más jeles alkotó művei láthatók az elmúlt századokból - 1640-től napjainkig. Fametszetek, litográfiák, linómetszetek, rézkarcok, szitanyomatok, rajzok.

Publicisztika

Cigánykirály-találkozó volt

Tompos Ádám, mno.hu - Linkelve:

Egy új roma közép-európai együttműködés alapja - „cigány visegrádi négyek” - lehet az a szándéknyilatkozat, amit szerdán írt alá a román és a szlovák cigánykirály Szentendrén. A megállapodást magát Nagy Sándor, a budapesti főpolgármester roma ügyekért felelős megbízottja történelminek nevezte, hangsúlyozva, hogy ilyen „harminc éve nem történt”.

Cigánykirály-találkozó volt - c-press.hu, mno.hu

Publicisztika

Szentendrén „nincsenek hírek”

Pókerarc - Linkelve:

A szentendre.lap.hu-n van két link fent, az első 53 db ~rendezvényszervező oldal posztjait listázza, kezdve az éppen legfrissebb bejegyzéssel/poszttal. Az alatta lévő sorra kattintva pedig 19 db ~hírszerkesztőség oldalainak hírei listázódnak. Bárki ellenőrizheti, ha a „Hírekre” kattint, ott is szinte csak rendezvényajánlók jelennek meg. Hová lettek a hírek?

Szentendrei hírek (19) - facebook.com

Környezet

Az elenyésző Pap-sziget

dunaiszigetek.blogspot.com - Linkelve:

A reformkorban a Pap-szigetnek is sokkal hétköznapibb neve volt: szentendrei Felső-sziget, mely a katolikus egyház tulajdonában állt. A szigeten még a XX. század első felében is csupán legelő és kaszáló terült el. A terjeszkedő Szentendre azonban elérte ez a szigetet is, szükségessé vált a terület hasznosítása. Hamarosan eltűnhet a térképről.

A papoknak jövedelmét növeli - dunaiszigetek.blogspot.com
Így indult meg a feliszapolódás - dunaiszigetek.blogspot.com
Partra vetett sziget - Pap-sziget - dunaiszigetek.blogspot.com
Laktanya alá temetett (Alsó-)sziget - dunaiszigetek.blogspot.com

Műhely

Szentendrére fognak iskolába járni

Neuberger Eszter, abcug.hu - Linkelve:

A bezárt csobánkai iskola volt diákjait és a kis elsősöket ígéret szerint szeptember 1-jén reggeltől naponta iskolabusz szállítja majd Szentendrére, és vissza egy kísérővel. „Rossz volt egész idáig bizonytalanságban lenni, de most már, hogy megoldódott, inkább túl akarunk lenni az egészen”.

Képviselő-testületi tiltakozás - pomaz.hu
Oldják meg a saját problémájukat! - pomaz.hu

Publicisztika

Vannak vidékek, riportfilm

Wonke Rezső, nava.hu - Linkelve:

Szentendre történetéből, művészeti- és kulturális élet a városban (2007). Balogh László, Pistyur Imre, Dietz Ferenc, Gálity Vojiszláv, Vukovics Koszta, Szakolczay Lajos, Deim Pál, Aknay János, efZámbó István, Csíkszentmihályi Róbert, Kálnoki-Gyöngyössy Márton, Kudlik Júlia, Bihon Győző, Eredics Dávid, Búzás Attila, Máhr Attila, Kulka János, Kecskés András, Pastinszky Krisztina és Cseri Miklós.

Főtér (2007), riportfilm - Gábor Péter, nava.hu

Fesztivál

Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál

facebook.com - Programok augusztus 26-28. között
A civil kezdeményezésre indult programot immár 11. alkalommal rendezzük meg a város kulturális intézményeinek, civil szervezeteinek, művészeti egyesületeinek és üzleti vállalkozásainak összefogásával. A rendezvény célja, hogy Szentendre megmutassa sajátos értékeit s néhány napra igazi mediterrán élet töltse meg a belvárost.

Helytörténet

Zegzugos történetek, rövidfilm

Déri Balázs, nava.hu - Linkelve:

Dunapart, harangok, egy patak. Házak, utcák és tornyok. A régi fűszerüzlet illata. Csínytevések, barátságok és szerelmek. Emlékek az eltűnt kisvárosról, amelyet szinte mindenki ismer s valójában senki sem igazán. Csak azok a múlt század elején ott született emberek, akiknek a gondolataiban él ez a családias, barátságos hely. () Höflinger Lajosné, Förstner Andor, Förstner Andorné, Balogh László

Művészváros

Válogatás Hiányzenékből

youtube.com - Linkelve:

A „Szentendrei mobil árvízvédelmi fal hivatalos dalának megalkotása” című pályázatra (Gát-dal) határidőn túl beérkezett és ezért díjazásban nem részesült produkciókból összeállították az első kompaktlemezt. Szentendrei- vagy Szentendréhez kötődő zenekarok, együttesek, előadók felvételei elérhetők most a Youtube-on és a Soundcloud-on is.

Válogatás Szentendrén rögzített klip-ekből - szentendre.lap.hu

Múzeumváros

Szilárd Klára alkotásai

kultura.hu - Látogatható: -ig

„Óriási munkabírással, korát megcáfoló erővel szinte folyamatosan alkotó művész” – mondta el Aknay János festőművész Szilárd Klára egyéni kiállításának megnyitóján. Bejárta egész Európát, tehetségét már fiatal korában kamatoztatta. Különböző képzőművészeti mozgalmakban vett részt, majd Izraelben teljesedett ki művészete.

Nézd meg a Művésztelep oldalát is! - facebook.com

Publicisztika

A szentendrei ünnep

Benkovits György, facebook.com - Linkelve:

Régi szokás szerint ezen a napon szőlőt szentelnek. Tudva, hogy a város virágzásának legfontosabb növénye a szőlő, ez az ünnep évszázadokig a legnagyobb szentendrei ünnep volt, amit nem csak az ortodox vallásúak, de más felekeztűek is megtartottak. A szerbek nagy közösségi ünnepeinek egyike. A Preobrazsenszka templom- és egyben a tímár céh búcsújának napja is.

Mozgóképek a kertből és a térről - szentendre.net

Sport, mozgás

MuayThai Mania XI

facebook.com - Linkelve:

A Thaiföldről származó küzdősportot eredetileg harcmezőre fejlesztettek ki és így gyakorlatilag az egész testet fegyverré kovácsolták. Nem csak kézzel, de könyökkel is ütöttek, hatékony térdrúgásokat is kifejlesztettek a félelmetes harcosok, de ma már megfelelő védőfelszerelésekkel bárki számára biztonsággal űzhető sport lett.

Nézd meg a rendezvény oldalát is! - facebook.com
„MuayThai Mania” hírek az Interneten - hirkereso.hu

Sport, mozgás

Pilisi Tekerő kalandtúra

szentendre.hu - Linkelve:

Kerékpáros kalandtúra a Duna jobb partján, Szentendréről indulva, a Szentendrei-szigeten, a Visegrádi-hegységben - választható négy útvonalon (a legkisebbektől a legelszántabbakig). A kalandozóknak játékos kihívásokat kell teljesíteniük, végül minden résztvevő tombolasorsoláson vesz részt sok-sok nyereménnyel.

Szentendrei Nagy Sportágválasztó - sportagvalaszto.hu
„Pilisi Tekerő” hírek az Interneten - hirkereso.hu

Művészváros

Hamvas bubáni háza

Weiner Sennyey Tibor, drot.eu - Linkelve:

Alakítsunk ki egy emlékházat a Kőhegyen, Bubánban, ahol a Hamvas-kiállítás állandó helyszínre találhat. Legyen alkotóház, legyen egy hely, ahol politikai- és világnézetektől függetlenül, Hamvas-olvasói találkozhatnak, beszélgethetnek, vitatkozhatnak. Legyen egy ház, ahová írók és költők visszavonulhatnak alkotni, mintegy ösztöndíj gyanánt.

Hétköznapi emlékek - docplayer.hu
Írók, költők Szentendrén - Pethő Németh Erika, G. Sin Edit, hungaricana.hu

Fesztivál

Szentendrei Nyár fesztivál

facebook.com - Programok augusztus közepéig

A város több évtizedes múltra visszatekintő, legnagyobb kulturális rendezvénye. A programsorozat gerincét az 1969-ben alapított Szentendrei Teátrum előadásai jelentik, ahol nyaranta két-három saját bemutatót, valamint zenés, prózai és táncszínházi vendégelőadásokat élvezhet a közönség az ország legkiválóbb rendezőinek és társulatainak közreműködésével.

„Szentendrei Nyár” hírek az Interneten - hirkereso.hu

Környezet

Lezárták a forgalom elől a korzó egy szakaszát

Erdész László, facebook.com - Kiegészítve:

A lezárás hívei két érvet hangoztattak mindössze: „majd nem kell az autóktól félni a gyalogosoknak”. Ugyanazok akik elrendelték jobbkézzel ezt, balkézzel - pénzért - kiadtak közel 100 engedélyt plusz ugyanannyit áruszállításra. A másik érv egy üres kommunikációs szlogenre épül „megvédjük a Duna partot”. „Visszaadjuk a városiaknak.”

Állítsák vissza az eredeti állapotot. Lécci lécci lécci - Erdész László, , facebook.com
Fél óra alatt minimum ötször jönnek a tilos irányból - Erdész László, , facebook.com
Sikerült kihalt sivataggá változtatni a Dunakorzót - Erdész László, , facebook.com
Már nyolc órája figyelem a korzó forgalmát - Erdész László, 17:55, facebook.com
A lezárás átgondolatlan, hibás lépés - Erdész László, 16:00, facebook.com
Gyalogos alig, szentendrei egy szál se - Erdész László, 13:55, facebook.com
Tegnap ez volt a lezárt Duna korzón - Erdész László, 08:51, facebook.com
Szentendén a Duna part lezárva - Erdész László, 13:10, facebook.com

Helytörténet

Dezsőfi Ferenc emléke

Kende Tamás, docs.google.com - Linkelve:

Ő beszélt a szovjet csapatokkal. A legnehezebb órákban Dezsőfiben bíztak, tőle várták a döntést, rajta kívül nem akadt, aki vállalta volna a felelősséget a város békés átadásáért. Később sem hányták a szemére, hogy nem a hősies ellenállást - azaz a város teljes pusztulását - választotta. Pedig tudta, hogy vannak még fegyveres katonák a városban. tl;dr

Jobbosoknak balos, balosoknak jobbos - Pemetefű, pmk.hu, pemete.blog.hu

Múzeumváros

Lois Viktor szobrai

Szerk, librarius.hu - Látogatható: -ig

A művész 1982-től több mint két évtizeden keresztül élt Szentendrén. Mostani kiállításán, nyolcadik állomásként, két teljesen új alkotás látható a hat régebbi plasztika mellett. Műveit egyaránt jellemzi a technikai precizitás igénye és a fantáziadús, néhol egészen bizarr, ironikus hangú formavilág.

Nézd meg a művész honlapját is! - viktorlois.com

Publicisztika

A szentendrei „horror”kacsa

Szily László, 444.hu - Linkelve:

A nyíl nem ért létfontosságú szervet a nyakán, ami a tollak által mutatott vastagságnak igazából durván az ötödét teszi ki átmérőre. Láthatólag akadálytalanul repül, úszik, táplálkozik és hápog. Ahhoz, hogy kiszedjék a nyilat, el kéne kapni, úgyhogy a fotómániások úszó biliárdgolyók mellett most már a „horror”kacsára is vadászhatnak Szentendrén.

Nyíllal átlőtt fejjel - szeretlekmagyarorszag.hu

Helytörténet

Mervó Sándor visszaemlékezése

Buchmüller Péter, tte.hu, docplayer.hu - Frissítve:

Valamikor ’29-’30 körül nagyon nagy árvíz volt, mentünk a Kálváriára futballozni. A patak meg volt áradva, én mentem utolsónak, és amikor a híd közepére értem, az egyik kölyök meghintáztatta a hidat, és én bebukfenceztem a patakba. Megkapaszkodtam a vassínben, és a Szamos Matyi észrevett, leszaladt, bemászott a híd alá és kihúzott.

Életút-interjú rövidfilm online - , youtube.com

Publicisztika

Patak fakadt a Pipiske utcában

szentendre.net - Linkelve:

„Saját kis patakunk van már, csobogókkal, vízeséssel” - írja Csilla. „Az út közepén talált magának utat. Az utca nem bírja, így a víz, mint eddig már többször is, a kertünkben talált helyet. Többszöri kérésre, 20 éve nem történik semmi.”

Patak az utcában - Balázs Csilla, facebook.com
Patak a kertben - Balázs Csilla, facebook.com
Víz a felázott kertben - Balázs Csilla, facebook.com

Publicisztika

Nem kicsit esett az eső

tvszentendre.hu - Frissítve:

A lezúduló esővíz garázsokat, pincéket öntött el, fennakadások voltak a közlekedésben. A belvárosban - ahogy a lakosok által készített videókon jól látható - fél méteres víz állt az utakon. A Püspökmajor lakótelepen is gondot okozott a vihar.

Kucsera Ferenc utca - Mi történik?, facebook.com
Vujicsics Tihamér tér - Sakir Gebes, facebook.com
Püspökmajor lakótelep - Ligeti Péter, facebook.com

Környezet

Re.Re.Re. A szennyvíz a Dunába

Kubatovics Áron, facebook.com - Kiegészítve:

Megint ömlik/ömlött a szennyvíz az RSZ1 kifolyónál, a Pártháznál van ez a kifolyó. A szag persze megint egyértelművé teszi, hogy szennyvíz folyik ki, holott itt elvileg csak akkor történhet ilyesmi (és akkor is csak esővíz!), ha a cső méretezésén felül esik az eső - de ilyen nem volt az elmúlt napokban.

Áramkimaradás miatt ömlött - szentendre.hu

Környezet

Csicserkó vs Városháza

izbeg.wordpress.com - Linkelve:

A lakóközösség alapvető sérelme az, hogy Csicserkó városrész lakott területeihez rendkívül közel vezet az új tehermentesítő út tervezett nyomvonala. „Az új gyűjtőút megépítése kinek éri meg?” „Célkitűzésünk nem csupán valami ellen irányul, hanem megoldáskereső, és mint ilyen, konkrét és megvalósítható alternatívát kínál” - írják indítványukban.

Nézd meg a lakóközösség oldalát is! - facebook.com
Skanzen: Erdély tájegység építése - nullahategy.hu

Környezet

Szolgáltatói tájékoztatás

DMR Vízmű Zrt, drive.google.com - Kiegészítve:

Szennyvíznyomócső csőtörés miatt 10h-tól 20h-ig átkormányoztuk a folyamatosan érkező szennyvizeket a Dunára. Így lehetővé vált a problémás vezetékszakasz csőcseréje. Amennyiben nem így teszünk, az RL-4 jelű szennyvíz átemelőnél kontrollálatlan módon ömlött volna ki, nagyságrendekkel nagyobb környezetszennyezést okozva.

Szennyvizet engednek a Dunába - Kubatovics Áron, facebook.com

Múzeumváros

Konok Tamás festményei

ma.hu - Látogatható: -ig

Válogatás a művésznek az elmúlt évtizedben született festményeiből. Natura Naturata: szimbolikus világ, lírai nonfiguratív ábrázolásmód, kevés szín, nagy, tiszta felületek, geometrikus formák. A mozgás, az idő, a tér kapcsolata, a természet belső törvényszerűségeinek kifejezése a maga eszköztelen módján.

Nézd meg a művész honlapját is! - konok.hu

Műhely

Nem kellenek a csobánkai gyerekek

Neuberger Eszter, abcug.hu - Linkelve:

A csobánkai Petőfi Sándor Általános Iskola a jövő tanévben már nem nyit ki, új iskolában kéne kezdeniük. Pomázon annyira nem kérnek a csobánkai gyerekekből, hogy még petíciót is indítottak azért, nehogy odahelyezzék őket, a helyiek nagy része nem akarja, hogy a maroknyi csobánkai diák ősztől az ő gyerekük osztályába járjon.

Szegregált vagy nemzetiségi iskola? - Takács Géza, kethanodrom.hu, es.hu

Környezet

Munkavégzés kánikulában

origo.hu - Linkelve:

Kánikulában a munkáltató alapvető feladata, hogy odafigyeljen dolgozói testi épségére, köteles bizonyos szabályokat figyelembe venni, betartani és betartatni. A tartós hőség orvosilag igazolt módon befolyásolja a szervezet teljesítőképességét, ezáltal növekedhet a munkahelyi balesetek bekövetkezésének kockázata.

Műhely

Zúzmara utcaiak vs Városháza

facebook.com - Linkelve:

A Református Gimnázium nem hosszabbít szerződést a Telekommal. „Nem elhárítani szeretnénk magunkról a problémát, hanem megoldást találni arra, hogy a mobil szolgáltatás zavartalanul működjön és ne egy lakossági célcsoportot terheljen egy ekkora környezeti ártalom. Erre van lehetőség műszakilag.”

Nézd meg a lakóközösség oldalát is! - facebook.com

Publicisztika

Az argentín szatmári táncok

Csete Borbála, nullahategy.hu - Linkelve:

Elkezdtünk érdeklődni a határon túli magyarság és a diaszpóra iránt. Két évvel ezelőtt megkezdtük az argentínai magyar diaszpóra vizsgálatát. Nagyon sokszor azt hallottuk, a háborútól való félelem vezette a kivándorlókat, arra emlékeznek vissza, a nagyszülők leggyakrabban ezt az indokot emlegették.

Nézd meg a Kurátor blogot is! - skanzenkurator.blog.hu

Sport, mozgás

Skanzenfutás szakadó esőben

pomaz.hu - Linkelve:

A szakadó eső ellenére sokan vettek részt az idei Skanzenfutáson. A rendszeres testmozgás az egészséges életmód része, valamint testi és lelki egészségünkre való hatása rendkívül kedvező. Az ilyen rendezvények nagy élményt jelentenek az egész család számára.

Fekete Zoltán fényképei - facebook.com
Melecsek Tamás fényképei - facebook.com
Pethő Csaba fényképei - facebook.com
Zákány Gergely fényképei - facebook.com
Nézd meg a Sportegyesület oldalát is! - facebook.com

Környezet

Megint ömlött a Dunába

N. T., index.hu - Linkelve:

Folyt a szennyvíz a Dunába a napokban. Leányfalunál néhány óráig, míg Szentendrénél ugyanazon meghibásodás miatt csövön vezették a szennyvizet a Dunába. Helyiek beszámolója szerint rendszeres, hír akkor lesz belőle, ha valaki épp dokumentálja és kiteszi Facebookra, esetleg elküldi valamelyik lapnak.

Re.Re. A szennyvíz a Dunába - Kubatovics Áron, facebook.com

Publicisztika

„Tájfun” tombolt Szentendrén

Sztendre, youtube.com - Linkelve:

Erős széllel és némi jéggel megtámogatott eső hullt tegnapelőtt Szentendrére, a vihar fákat, villanyoszlopokat döntött ki, a hirtelen jött nagy mennyiségű víz utakat, pincéket árasztott el. A címre kattintva elérhető mozgóképet G küldte nekünk, így nézett ki az esti vihar a Széchenyi térről nézve. Köszönjük!

Tart a viharkárok elhárítása - szentendre.hu

Környezet

Patakszennyezés Szentendrén

Sztendre, youtube.com - Linkelve:

A címre kattintva elérhető „videót még tavaly lőttem a volt csirkegyárnál Izbégen” - írja S. „Büdös barna löttyöt szivattyúztak a Bükkösbe egy rozsdás, henger alakú tartályból. Sajnos csak elvétve látszik valami, - pl. a lötty színe 01:40-től -, de nem mertem közelebb menni ezekhez az emberekhez.” Köszönjük! :(

Patakba szivárgó szennyvíz - Kubatovics Áron, jarokelo.hu
Bükkös-pataki szennyezés - Kubatovics Áron, jarokelo.hu
Ejnye, mi folyik a 11-esen? - Dőry István, dunakanyar.net

Környezet

Hulladékátrakó az Ipar utcában

Weszelits András, facebook.com - Linkelve:

Fekália szag van az Ipar utcában cca. 12 éve, patkány, töménytelen légy. Hulladékátrakó épült a laktanya mellett, /Ipar utca/ a védősáv betartása nélkül. Ez senkit sem zavar. Átmenetileg, a hiba elhárítás miatt a Dunába engedett fekália miatt népi mozgalmak vannak kialakulóban. FB-os petíciók hada.

Helyszínbejárás az átrakónál - Solymosi Heléna, szentendreihirek.hu

Környezet

Az ország legtisztább tava

Vincze Miklós, 24.hu - Linkelve:

Szentendre déli határában, a Szentedrei út Duna felőli oldalán fekvő Lup(p)a-tó néven ismert bányatavakban eddig tilos volt a fürdés, bár ez a parton felbukkanó hűsölni vágyókat eddig sem zavarta, de ez a korszak most lezárult, 2000 forint belépti díj ellenében már egy fehér homokos strand várja a látogatókat.

Gerendai saját vízi birodalmat épít - Gergely Zsófia, hvg.hu
Nézd meg a Lup(p)a oldalát is! - facebook.com

Publicisztika

Maigret: Szentendre utcáin

Gera Márton, hu.ign.com - Linkelve:

Régi vágású krimi, olyan amit manapság nem annyira divat készíteni. Az ötvenes évek francia világa. Zöldellnek a fák a Champs-Elysées-n. Pardon: zöldellnek a fák az Andrássy úton. Látjuk a párizsinak kikiáltott pesti bérházakat és látjuk hogyan ölik a nőket a Montmartre-nak nevezett Szentendrén.

Az új Maigret forgatási helyszínei - Muchichka László, Vincze Miklós, 24.hu
Szegény ember Sherlockja - Muchichka László, 24.hu

Környezet

Re. A szennyvíz a Dunába

Kubatovics Áron, facebook.com - Linkelve:

A Vízmű emberei szennyvizet vezetnek egy nagy csövön át a Dunába a Határ Csárda közelében. A szennyvíz-átemelő meghibásodott, valószínűsíthetően három napig is ömölhet bele a szennyvíz a Dunába. A legfontosabb: a Határ Csárda alatti szakaszon most senki ne fürödjön a Dunában Szentendrénél!

Nem kell aggódni - Verseghi-Nagy Miklós, facebook.com

Műhely

Reped a gát Szentendrénél

Fan, index.hu - Linkelve:

Baróthy Anna azt mondta, hogy a beton repedései önmagában nem a hiba jelei. A beton száradásával, vagy hőtágulásával gyakran képződnek repedések, amelyek megjelenésével néha számolnak is a tervezők. Repedések megjelenhetnek például ott is, ahol a betonban vasalat van, azaz éppen a legerősebb helyen.

Mobilgátak: igen vagy nem? - magyarepitestechnika.hu
Mobil gátak, stabil tévhitek - Bogdán Zoltán, innoteka.hu
Úszik-e az árral Szentendre? - vizpartifejlesztesek.blog.hu

Fesztivál

Kezdődnek a Visegrádi Palotajátékok

museum.hu, mti.hu - Látogatható: -ig

A háromnapos rendezvény az 1335-ös visegrádi királytalálkozó korszakát idézi fel, gyalogos és lovas lovagi tornával, várostrommal, solymász- és táncbemutatókkal, hagyományőrző csapatok fellépésével. Vendégeink a hangulatos vásári forgatagban csillapíthatják éhségüket, és a Királyi Borudvarban Magyarország legjobb boraival olthatják szomjukat.

Nézd meg a Palotajátékok honlapját is! - palotajatekok.hu
Nézd meg a Palotajátékok oldalát is! - facebook.com

Művészváros

Száz éves a dadaizmus

Szerk, librarius.hu - Linkelve:

A dadaizmus nem más mint rikácsoló abszurditás, botrányok sorozata, művészetnek kikiáltott spontaneitás, gúny, infantilizmus, öncélú tréfa, cinizmus, a világ felé mutatott fityisz, féktelen provokáció. A Vajda Lajos Stúdióban nyíló kiállításon „bárki” kiállíthat 1 darab művet.

A százéves dada - Trencsényi Zoltán, archive.org
Nézd meg a stúdió egyik oldalát is! - facebook.com

Műhely

Kováts Lajos díszsírhelye

Maholányi Pál, facebook.com - Linkelve:

„A szentendrei gyermekek részére hagyatékként több millió forintot hagyott hátra (gyermekek oktatása, sportuszoda létrehozása céljából stb) Hálából a város díszsírhelyet biztosított részére, mely most így néz ki! (hálából) Nincs ennek felelőse?”

A városra hagyta vagyonát - 50plusz.net
Semmibe vett végakarat - Kertész Péter

Művészváros

Szintézis múlt és jelen között

Kiss Eszter Veronika, mno.hu - Linkelve:

A Turul-szobor Szentendrén is nagy vihart kavart - ahogy bármely turulábrázolás -, hosszú ideje tartó viták után avatják fel. Páljános Ervin alkotása nem a katonai emlékműveket idézi, közadakozásból készült, támogatói is bőven vannak, mégis sokan igyekeztek hátráltatni, ellehetetleníteni a köztérre helyezését.

Antiszemitizmust és dulakodást hozott a turul - , Fülöp Zsófia, magyarnarancs.hu
Turul szobor engedély nélküli építése Szentendrén - , Profilax AGM, youtube.com
Turul a mélyből - Megrázó szoborállítás - , Nagy Gergely Miklós, magyarnarancs.hu
Turul szobor Szentendrére? - , Profilax AGM, youtube.com
A szentendrei Turul - , Déri Zsuzsánna, Civil MultiMédia, youtube.com
Szentendrei anzix, eztán turulmadárral - , Mélyi József, artportal.hu
Turul a láthatáron - , Mélyi József, artmagazin.hu

Műhely

Közlemény a „játszótér ügyről”

Bárczi G. Ált. Iskola, facebook.com - Linkelve:

Ezeknek a gyerekeknek nap, mint nap szembe kell nézniük számunkra talán fel sem fogható nehézségekkel. Igyekszünk olyan kikapcsolódási lehetőségeket biztosítani tanulóink számára, melyek nem zavarják a környéken élők nyugalmát, függetlenül attól, hogy egyetértünk-e képviselő asszony levelében foglaltakkal.

Másik játszótérre menjenek - Spirk József, archive.org
Játszótér csak szűrteknek - Andrew_s, gepnarancs.hu
Izolálják a „selejtes” gyerekeket? - Veress Jenő, nepszava.hu
Elzavarta a fogyatékos gyerekeket a játszótérről a képviselőnő - hirpress.hu
Egy képviselő nem látja szívesen az iskolásokat a játszótéren - eduline.hu

Sport, mozgás

Ha Pesten lehet bringázni, Szentendrén miért nem?

Karlovitz Kristóf, Pupu, index.hu/kerekagy - Linkelve:

Aki Pestről kerekezik, és simán elsuhant a Nagykörúton, átment a Lánchídon, egészen a békásmegyeri városhatárig legálisan végighajtott a négysávos Szentendrei úton, döbbenten tapasztalja, hogy ugyanennek az útnak a szintén négysávos folytatásán, Szentendre területén, már tilos. A Közútkezelő fél a balesetektől.

Így szívatja a bringásokat a Közút - Karlovitz Kristóf, Pupu, , totalcar.hu
Szentendre, a vagány város, kerékpározás 5. - Karlovitz Kristóf, Pupu, , velo.hu
Szentendre, a beteg város, kerékpározás 4. - Karlovitz Kristóf, Pupu, , velo.hu
Közös a közút! kerékpározás, kerékpárutak 3. - Karlovitz Kristóf, Pupu, , velo.hu
Kerékpárok, kerékpárosok, kerékpározás, kerékpárutak 2. - Karlovitz Kristóf, Pupu, , velo.hu
Kerékpárutak az országban, tiltott, tűrt, támogatott 1. - Karlovitz Kristóf, Pupu, , velo.hu

Sport, mozgás

Engedélyezzék a kerékpározást Szentendrén! 4.

Vörös Csaba, bikemag.hu - Linkelve:

Kezdeményezés indult a 11-es út szentendrei szakaszán lévő tiltó táblák eltávolítására. Nagy örömünkre szolgál, hogy a BringaZóna által felvetett javaslatokat a Magyar Közút bizonyos feltételekkel elfogadhatónak tartja. Ha egy szóval kellene jellemeznem a történéseket, akkor ezt írnám le: Kaotikus. Nagyon jó látni, hogy egyre többen segítenek, érdeklődnek.

Engedélyezzék a kerékpározást Szentendrén! 3. - Vörös Csaba, , bikemag.hu
Engedélyezzék a kerékpározást Szentendrén! - Vörös Csaba, , szentendreihirek.hu
Még több nyilvánosságot, aktivitást! 2. - Vörös Csaba, , bikemag.hu
Engedélyezzék a kerékpározást Szentendrén! 1. - Vörös Csaba, , bikemag.hu
Központi utasításra vadásznak a kerékpárosokra a szentendrei rendőrök - XY, , bikemag.hu

Sport, mozgás

Salomon Ultra-Trail® terepfutás

ultratrail.hu - Időpont:

Hazánkban az utóbbi években egyre több és jobb ultra távú terepfutó verseny hívogatja a sportág apraját és nagyját, hogy megmérettessék önmagukat a sokszor nem csak a táv, de a terep adta nehézségekkel is. Az Ultra-Trail® rendezvény három teljesen különálló versenyből áll. 111 és 52 kilométeres távokon a Pilis és Visegrádi hegységben. Egy érintőpontos verseny Szentendre szívében és verseny ifjú terepfutóknak a Duna-parton.

Interjú Csanyával, a főszervezővel - Kakuk András, mozgasvilag.hu
Nézd meg az Ultra-Trail® oldalát is! - facebook.com

Sport, mozgás

„Kinizsi” Utcai futóverseny

Nagy József, szkhse.hu - Időpont:

A Postás-strandon a futamok a legkisebbek versenyével indul kb 9:30-tól. Előnevezés a Sportegyesület honlapján, helyszíni nevezés adott futam előtt fél órával a Postás strand melletti csónakháznál. A futóversenyek mellett a nap folyamán egyéb programok is lesznek: akadálypálya, lövészet, íjászat, kerékpározás és evezés.

Nézd meg a sportegyesület oldalát is! - facebook.com

Környezet

A szennyvíz a Dunába

endreikorkep.blog.hu - Linkelve:

A járás az 1973 óta működő szennyvíztisztítóját kinőtte, a szentendrei telep túlterhelt, technológiailag elavult, kapacitása folyamatosan csökken, feladatát az előírt határértékeket megközelítve képes csak ellátni, fejlesztése elengedhetetlen, megvalósítása a 2014-2020 közötti időszakra programozott.

Szennyvíztisztító fejlesztés folyamatban - dmrvzrt.hu

Környezet

Ömlött a szennyvíz a Dunába

N. T., index.hu - Linkelve:

„Fölösleges szabad strandot építenünk a kiömlőtől száz méterre, ha nem tudjuk biztosítani a vízminőséget, miközben gyerekek, felnőttek fürdőznek a Dunában. Ilyen szennyezés, fekália egyszerűen nem kerülhet bele a Dunába. Egyszer sem. Véletlenül sem. Soha.”

Megoldást sürget a város - szentendre.hu
Ömlött a szennyvíz a Dunába - Horváth Bence, 444.hu
Szennyvíz folyik a Dunába 2015 - Németh István, jarokelo.hu

Műhely

Egy BMW-st keresnek

Schramkó Jakab, facebook.com - Linkelve:

„A baleset -án történt a 11-es főúton, a Bükkös-patak felüljárón. A cserbenhagyó, elkövető gépjármű ismeretlen, egy ezüst színű BMW. Kérek mindenkit, aki ezt a posztot olvassa, hogy egy megosztással segítsen megtalálni az esetleges szemtanúkat, kézre keríteni a felelőtlen sofőrt. Nagyon köszönöm.”

Közlekedési baleset közúton - katasztrofavedelem.hu

Műhely

A tourist couple lost their camera

Golán Ivett, facebook.com - Linkelve:

„PLS share this album ASAP, to find the couple who lost it in Szentendre! Looking through the photos, their son lives most probably in New York (see photo with his fiance at the Bethesda Fountain in the Central Park). His parents, who lost the camera, visited Eastern Europe, Lednice, Budapest, Szentendre”

Nem jelentkeznek a fényképezőgépért - borsonline.hu

Környezet

Ásványvíz helyett ihatnánk csapvizet is

Bogdán Zoltán, innoteka.hu - Linkelve: A Víz Világnapja

Magyarország két „vizes” statisztikai mutatóval is Európa élmezőnyébe tartozik: a felszín alatti vizek bőségével, illetve az egy főre jutó ásványvízfogyasztás mennyiségével. Vajon azért fogyaszt annyi palackozott vizet a magyar lakosság, mert nem tud mit kezdeni a fölösleges pénzével?

Palackozott ásványviz vagy csapvíz? - Fodor Marcsi, Janet Majeski Jemmott, antalvali.com

Művészváros

Hip-hop híradó

Ács Dániel, 444.hu - Linkelve:

Egy rapper aki felhelyezi Szentendrét a hip-hop csillagos egére. Kívés Gergely az egyik legígéretesebb fiatal MC, akinek valóban 220-szal pörög a nyelve és lélegzetelállító sebességgel nyomja a rímeket, kirakta első lemezét a netre. „Beszéljünk egy kicsit a szentendrei hip-hop zenéről.”

Nézd meg „NB” Gergő oldalát is! - facebook.com

Helytörténet

Máté György emlékére

Benkovits György, facebook.com - Linkelve:

Máté Gyuri nem volt szentendrei születésű, dolgozni jött ide 1975-ben. De jobban szentendreivé lett, mint sokan, akik többszáz éves családfával és szentendrei kötődéssel dicsekednek, de alig tudnak valamit e városról. Most elment közülünk. De amit írt, megmarad. Értéke e városnak, része közös emlékezetünknek.

A könyvtárosok munkája fontos - Pegán Anita, , issuu.com
Elhunyt Máté György történész, könyvtáros, a Szentendre és Vidéke alapító szerkesztője - pmk.hu

Művészváros

Szentendrei művészet fogalmának kialakulása

Bodonyi Emőke, btk.elte.hu, issuu.com - Linkelve:

Szentendrét már a művésztelep működésének első hivatalos évében, 1926-ban nagy érdeklődés övezte. Ez elsősorban kultúrpolitikai jellegű volt, hiszen az akkorra már elcsatolt Nagybánya pótlását látták benne. Szentendre elsősorban a napi sajtóban nyert nyilvánosságot, a figyelem a művésztelepre, és a művésztelepi munkára, életre koncentrálódott.

A szentendrei művészet fogalmának kialakulása, tézisek - Bodonyi Emőke, btk.elte.hu, issuu.com
A szentendrei művészet fogalmának kialakulása, melléklet - Bodonyi Emőke, btk.elte.hu, issuu.com
A szentendrei művészetről - Hann Ferenc, , artendre.hu
A Szentendrei tárlatokról - Hann Ferenc, , artendre.hu

Művészváros

Élő MúzeumCafé Szentendréről

muzeumcafe.hu, szentendre.net - Linkelve:

A MúzeumCafé Magazin célja hogy fórumot teremtsen a hazai múzeumi szakmának, és egyúttal betekintést nyújtson a múzeumok, kiállítások iránt érdeklődő közönségnek a hazai és a nemzetközi múzeumi élet történéseibe, eredményeibe, törekvéseibe. Múzeumok világa, kiállítások háttere, kulisszatitkok.

Nézd meg a MúzeumCafé oldalát is! - facebook.com
Itt a legfrissebb „MúzeumCafé” videók! - youtube.com

Környezet

Budakalász: ilyen lesz a turbó-körforgalom

endreikorkep.blog.hu - Linkelve:

A körforgalom jövőre ismét kétsávos lesz, a haladást úgy segítik majd, hogy már a felhajtás előtt az úti célnak megfelelő sávba kell majd besorolni. Az egyes haladási irányoknak rövid ciklusidejű közlekedési lámpák fogják majd megadni a zöld jelzést.

Az áteresztőképesség növelése felfestéssel - Szondy György, jarokelo.hu
Naponta kétszer akarnak megölni - Zirig Árpád, totalcar.hu
Gyanús körök - a körforgalmak háttere - Járai Tamás, autopult.hu

Környezet

Cinikusan és felelőtlenül viselkednek a politikusok

Ács Dániel, 444.hu - Kiegészítve:

[Budapest, Illatos út] Illés Zoltán azt állítja, iratokkal tudja bizonyítani, hogy Lázár János, Kovács Zoltán, Tarnai Richárd mind tudják, hogy milyen nagymértékű a szennyezettség. És csak remélni tudja, hogy ezek a szennyeződések nem jutottak még el a 4-5 km-re található csepeli vízkivételi kutakhoz vagy a soroksári Duna-ághoz.

Kérdések és válaszok a pormintavételekről - , greenpeace.org
Ez a kútmérgezés tipikus esete - Ács Dániel, , 444.hu
Kijutottak az Illatos úti mérgek - Ács Dániel, , 444.hu
Messze a legsúlyosabb környezetszennyezés - Ács Dániel, , 444.hu
Greenpeace: ez itt nagyon durva! - Ács Dániel, , 444.hu

Helytörténet

Újra van helytörténeti kiállítás!

museum.hu, Szentendrei Képtár - Linkelve:

A legtöbbünkben élő kép a Duna-parti „mediterrán” városról szűk utcácskáival, barokk főterével - a „Dunakanyar gyöngyszeme”, „ékszerdoboz”, „múzeumváros” - korántsem olyan régi keletű és organikus fejlődés eredménye. Helytörténeti kiállítást utoljára 1968-ban láthatott a közönség.

Hogyan fejlesztették ki Szentendrét - Révész Sándor, nol.hu

Helytörténet

Szerbek Magyarországon

Zombori István, sulinet.hu - Kiegészítve:

A szerbek száma Magyarországon a III. Čarnojević pátriárka által vezetett 1690-es nagy népvándorlással ugrott meg igazán. A Dunán és a Száván átkelő kb. 60.000 fős tömeg a Duna mentén haladva eljutott egészen Szentendréig. (A szegedi Móra Ferenc Múzeumban 1990. októberében tartott tudományos konferencia anyaga.)

Szentendrei szerb búcsú, mozgóképek a templomkertből - , youtube.com
Preobrazsenye (Преображење) - Benkovits György, , benkovits.hu
Szerbek Pesten és Budán - Hevér Zoltán, , sulinet.hu/video
Ortodox szerbek Magyarországon - Pallós Tamás, , katolikus.hu, archive.org
A magyarországi szerbekről - , kisebbsegkutato.tk.mta.hu
A magyarországi szerbek PDF - Vujicsics Sztoján, , tk.mta.hu
Az örökös vándorlás népe - Popovics György, sulinet.hu
A magyarországi szerbek, nemzetiségek, konyha - sulinet.hu
Magyarországi szerbek - hu.wikipedia.org
Települések Buda környékén a török időkben - Gál Éva, issuu.com

Publicisztika

Tengerdi Laura Szentendréje

kreativ.hu - Linkelve:

Itt megtaláltunk egyben mindent, amit szeretni lehet. Már 26 ezren lakják, de megvan benne egy kicsike város hangulata, ahol minden második embert ismerni vélsz, ha kimozdulsz otthonról, köszönünk egymásnak az utcán, néha ismeretlenül is - igazán fantasztikus érzés hogy ez az én városom.

Horváth Éva házi lekvárjai - László Dóra, magyarkonyhaonline.hu

Műhely

Nem érdekli az önkormányzatot

jarokelok.blog.hu - Linkelve:

A Járókelőn lehetőség van arra hogy valaki egyszerű közterületi problémákra hívja fel a figyelmet. A városlakók ezzel a hozzáállással egymás számára láthatóvá teszik hogy érdekli őket hogy a város problémái megoldódjanak és hajlandók tenni is ezért. A helyi önkormányzat anonim bejelentésekkel nem hajlandó foglalkozni.

Bejelentések Szentendréről - jarokelo.hu

Publicisztika

Attrakció: újra van ürmösbor!

racurmos.hu - Linkelve:

Az ürmösbor készítésének hagyománya Szentendrén több évszázadra nyúlik vissza. A Szentendrére települt szerbek a vulkanikus Kőhegy lankáin már a XVII század végént ürmösbort is készítettek. Fűszerezett borkülönlegesség, melynek íze a különböző fűszer- és gyógynövények (kiemelten a kesernyés fehér ürömfű) és a kadarka szőlő egymásra hatásából jön létre.

„Szentendrei lett” a Rác Ürmös bor - Vajda János, Kathona Krisztián, borhalo.com
A Szentendrei Rác Ürmös története - Kathona Krisztián, borhalo.com

Múzeumváros

Kallós Zoltán életművéből nyílt kiállítás

magyarhirlap.hu, mti.hu - Látogatható: -ig

Az Erdélyben élő néprajzkutató Kallós Zoltán Bartók és Kodály mellett a XX. század egyik legnagyobb magyar folklórgyűjtője. A népviseleteket, tárgyakat, fotókat és dokumentumokat a Skanzen Galériában felvonultató kiállítással párhuzamosan Kallós Zoltán erdélyi fotóiból látható válogatás.

Nézd meg a kutató honlapját is! - kallos.org.ro

Környezet

Öt éven belül nem lesz fecske

Hegyeshalmi Richárd, index.hu - Linkelve:

2020-ra teljesen eltűnhetnek a fecskék Magyarországról. A molnárfecskék száma 65%-kal, a füsti fecskéké 44%-kal, a partifecskéké 30%-kal csökkent 10 év alatt. Az állomány pusztulásáról a természetes élőhelyeik átalakítása és az éghajlatváltozás tehet.

Fecskevédelem a gyakorlatban - Orbán Zoltán, mme.hu
Nézd meg a MME oldalát is! - facebook.com

Publicisztika

Pörög a helyi Facebook

facebook.com, szentendre.net - Hozzáadva:

Kétségkívül a legfrissebb szentendrei hírek, információk megjelenésének helye, miközben tudható, a posztok 80%-90%-val a felhasználó nem találkozik. Ebben lehet segítség a következő nyolc lista: rendezvény, múzeum, galéria, hírek, tévé-rádió, információ, oktatás, civil, sport, egyház, művész, előadó, zenekar, étterem, panzió, pizzéria, kávézó, cukrászda, vállalkozás, cég.

Mivel etet a Facebook? - Pécsi Ferenc, Pollner, , mediapiac.com
Facebook’s News Feed Algorithm - Matt McGee, , marketingland.com

Művészváros

Bukta Imre „szabadságon” volt

Marton Éva, artportal.hu - Linkelve:

Szentendre nekem a barátságokat, a Vajda Stúdiót jelentette. Tőlük a művészeti szabadság kiterjesztését tanultam. Úgy éreztük, mindent meg merünk csinálni, és tényleg, innen visszanézve: bátrak voltunk. Bukta Imre több mint tíz éve költözött vissza szülőfalujába, a Heves megyei Mezőszemerére.

Mezőszemere fölött rózsaszínben - Tompos Ádám mno.hu
Nézd meg a művész oldalát is! - facebook.com
Itt a legfrissebb „Bukta Imre” videók! - youtube.com

Publicisztika

Szentendre Anzix

szentendre.net - Linkelve:

Csillámló Duna, mediterrán hangulat, zegzugos, macskaköves utcák, szűk sikátorok, meredek lépcsők, színes kereskedőházak, kovácsoltvas kapuk, emlékkeresztek és szobrok sokasága, valamint templomtornyok, amerre csak látunk. Barokkos hangulatát a XVIII. században nyerte el Szentendre.

Duna, Európa gyöngyszeme (2012) - Tevuon, youtube.com
Szentendre római kori nevéről - Tóth Endre, issuu.com

Művészváros

Brains - Stand Firm

petofilive.hu - Kiegészítve:

Az ország egyik legsikeresebb elektronikus zenét játszó koncertzenekara számtalan tagcserén és stílusváltáson esett át 1994-es alakulása óta. A drum and bass, dub és rock közös pontjait kereső zenekar 8. lemezével jelentkezik. A fent linkelt cikkben beágyazott video-beszélgetés látható a zenekar tagjaival.

Interjú: Ujj Zoltán és Endrei Dávid - Szabi, mon.hu
Nézd meg a Brains oldalát is! - facebook.com
Itt a legfrissebb „Brains” videók! - youtube.com

Sport, mozgás

Nagy Civil Futás a Skanzenben

infoszentendre.hu - Időpont:

A családi program arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy az adó 1% felajánlásával bárki támogathatja a civil szervezetek munkáját és az általuk képviselt ügyeket. A futás útvonala mesés tájakon halad végig: szőlőskertek, pincék, malmok, kovácsműhelyek és kis házikók között. A futás minden korosztály számára teljesíthető.

Nézd meg a Futás oldalát is! - facebook.com

Művészváros

Hobbipop, életöröm, Ricsárdgír!

Mihucza Nikolett, kulter.hu - Linkelve:

Egy nem túl távoli underground közegben megalakult egy ifjú pop-padavanokból álló brigád. A zenekar tagjai rendületlen lazasággal csavarják ki magukból ritmusrobbantó, dallamos számaikat, sajátos hobbipop stílusukkal kiegészítve, amelyek a nyolcvanas évek szabad művészakcióit juttatják eszünkbe.

A Koala c. videoklipről - Inkei Bence, cink.hu
A Nincsen sárkány c. lemezről - drMáriás Béla, recorder.blog.hu
Beszélgetés Márton Danival - a38.hu
Nézd meg a Ricsárdgír oldalát is! - facebook.com
Itt a legfrissebb „Ricsárdgír” videók! - youtube.com

Művészváros

A Conan’s First Date befejezi

Vándor Erik, facebook.com - Linkelve:

Köszönjük barátainknak, rajongóinknak, támogatóinknak, családtagjainknak a megtisztelő figyelmet, türelmet és biztatást. Köszönjük a szervezőknek, menedzsereknek és zenekaroknak azt a 100+ koncertet, amiken megmutathattuk a zenénket. Köszönjük a portáloknak, blogoknak és rádióműsoroknak, hogy segítettek még több emberhez eljuttatni az igét.

Conan’s First Date cikkek - kronosmortus.com
Conan’s First Date cikkek - femforgacs.hu
Conan’s First Date cikkek - rockstation.blog.hu
Nézd meg a Conan’s oldalát is! - facebook.com

Publicisztika

Egy pillanatnyi ragyogás

Klein László, infoszentendre.hu - Linkelve:

Bár a Pestre tartó, hajnali tömött HÉV-ek szemlélői azt feltételezhetnék, ez is csak egy alvóváros az agglomerációban. Budapest közelsége előnyt és hátrányt egyaránt jelent, hiszen egy óra alatt bárhová el lehet jutni a fővárosban tömegközlekedéssel - milyen helyi kínálat versenyezhetne ezzel? És mégis.

Egy-egy kis szelete Szentendrének - Filó Magdolna, infoszentendre.hu
Luxemburgból Magyarországra - Barnáné Varga Anita, infoszentendre.hu

Helytörténet

Rab Ráby

Jókai Mór, mek.niif.hu - Linkelve:

Ráby Mátyás alig érkezett haza ...Egyszerre tyúkkal, kaláccsal forgolódott körülötte minden ember ...távolléte alatt két hordó finom bort hengerítettek le a pincéjébe ...udvarára szépen be volt állítva a télire való tizenkét öl fa. A baromfiudvara tele volt libával, pulykával, az mind úgy repült ide az égből...

Ráby szerencselovag volt? - Imre László, issuu.com

Helytörténet

Megemlékezés Szentendrén

szentendre.net, Zsidó Emlékház - Linkelve:

A képviselő-testületből már 1939 szeptemberében eltávolították a legtöbb adót fizetők jogán bekerült zsidókat. Eltűntek a választói névjegyzékből is a zsidók 1941-re, 1943 nyarán elkobozták az öt holdnál nagyobb ingatlanaikat, majd a kisebbeket is, 1944 tavaszán eltiltattak a dunai strandoktól, mozitól, éttermektől.

Szentendrei Mártírok listája - yadvashem.org

Sport, mozgás

MuayThai MANIA 8 az Akadémián

facebook.com - Időpont:

MuayThai mérkőzés: Magyarország vs Litvánia. A rendezvény célja, hogy beillessze hazánkat a nemzetközi MuayThai vérkeringésébe akképp, hogy a harcosoknak a thai szabályok szerinti küzdelmek lehetőségét biztosítja. A rendezvény felett védnökséget vállalt a World Muaythai Council.

Muaythai Mania 2 - , MagyarSportKlub, youtube.com
Nemzetközi Gála Szentendrén - , Solymosi Heléna, szentendreihirek.hu
Muaythai Mania 1 - , MagyarSportKlub, youtube.com
Nézd meg a rendezvény oldalát is! - facebook.com

Műhely

Hajléktalanok kriminalizálása

Jámbor András, kettosmerce.blog.hu - Linkelve:

A szentendrei közgyűlés elfogadta a javaslatot, miszerint a város bizonyos pontjairól tiltsák ki a hajléktalan embereket. Kijelölték azokat a közterületeket ahol a rendelet hatályba lépését követően a közterületi hajléktalanság büntethető lesz. A helyi Rendőrkapitányság támogatta a rendelet elfogadását.

Ne szavazzák meg! - avarosmindenkie.blog.hu

Sport, mozgás

Egy kerékpár kötelező tartozékai

fulopkerekpar.hu - Módosítva:

Egyre többen veszik elő a téli időszakban elhanyagolt kerékpárt, s pattannak nyeregbe, hogy kisebb túrával ünnepeljék meg a kellemes tavaszias időjárást. Sokan azonban nem tudják, milyen feltételei vannak a kerekezésnek. Szabálysértési ügyekben a pénzbírság összege akár a 300 ezer forintot is elérheti.

Változik a KRESZ: pár sör után még OK a bringa - index.hu/kerekagy
Így készítsd fel a bringát a tavaszra! - Kerekes Ábel, ilovebalaton.hu
Volvo életmentő megoldás: fényvisszaverő festék - Svékus Gergő, vezess.hu
Tolni kell a kerépárt zebrán? - wiki.startlap.hu

Műhely

Öngettósító lakótelepiek

Dobó Géza, Kiránduló, index.hu - Linkelve:

A Rózsa utcai panel lakótelep (viszonylag fiatal) lakói kerítéssel körbekerítették magukat. A cél: hogy megvédjék a magánterületüket a Dózsa György utcai tégla lakótelepiektől (akik többnyire idősebb emberek). Jótanács: senki ne akarjon ott lakást venni. Egyrészt sok a hülye, másrészt a panelekhez úgy se jut be.

Telepi gerillaháború folyik - blikk.hu

Helytörténet

Egy állandó helytörténeti kiállítás hiánya

Török Katalin, szentendre.net - Kiegészítve:

Amikor egy város eljut odáig, hogy fennállása ezredik évfordulóját ünnepelheti, minden korábbinál hangsúlyosabban fogalmazódik meg a kérdés: mit tudunk önmagunkról, mit tudunk a múltunkról. Helytörténet dolgában Szentendre felemás helyzetben van. Sok értékes és alapos kutatásra támaszkodó tanulmány és könyv látott napvilágot az elmúlt két-három évtizedben, de tudományos igényű városmonográfia mindez ideig nem készült.

Szentendre településtörténetéből, helyi- vagy helyi vonatkozású történetek, emlékek:

Mozaikok Szentendre múltjából (december) - Gaján Éva, pemete.blog.hu
Mozaikok Szentendre múltjából (november) - Gaján Éva, pemete.blog.hu
Mozaikok Szentendre múltjából (október) - Gaján Éva, pemete.blog.hu
Mozaikok Szentendre múltjából (szeptember) - Gaján Éva, pemete.blog.hu
Mozaikok Szentendre múltjából (augusztus) - Gaján Éva, pemete.blog.hu
Mozaikok Szentendre múltjából (július) - Gaján Éva, pemete.blog.hu
Mozaikok Szentendre múltjából (június) - Gaján Éva, pemete.blog.hu
Mozaikok Szentendre múltjából (május) - Gaján Éva, pemete.blog.hu
Mozaikok Szentendre múltjából (április) - Gaján Éva, pemete.blog.hu
Mozaikok Szentendre múltjából (március) - Gaján Éva, pemete.blog.hu
Mozaikok Szentendre múltjából (február) - Gaján Éva, pemete.blog.hu
Mozaikok Szentendre múltjából (január) - Gaján Éva, pemete.blog.hu

Művészváros

A Söndörgő a Songlines Music Awards-on

quart.hu, origo.hu - Linkelve:

A délszláv népzenéből építkező szentendrei Söndörgő zenekar bekerült a brit Songlines Music Awards legjobb csapat kategóriájának jelöltjei közé. A díjakat négy kategóriában osztják ki úgymint a legjobb előadó, legjobb csapat, nemzetek közötti kollaboráció, illetve a legjobb újonc díja.

A World Music Charts Europe-on - kulturpart.hu
Nézd meg a Söndörgő oldalát is! - facebook.com
Itt a legfrissebb „Söndörgő” videók! - youtube.com

Művészváros

Menesztik a múzeumigazgatót

Hamvay Péter, magyarnarancs.hu - Linkelve:

A szentendrei múzeumok igazgatója, Kálnoki-Gyöngyössy Márton 2017-ig tartó szerződésének felbontására készül a szentendrei önkormányzat. A város új vezetése már hónapok óta szeretné lecserélni az igazgatót valaki másra.

Vidéki perspektívák - Kiss Balázs Levente, magyarmuzeumok.hu
Nyitott Szentendrét! - P. Szabó Ernő, mno.hu
„A múzeumainkban sok minden megcsontosodott” - pestmegye.hu

Helytörténet

Vágó István visszaemlékezése

Dr. Vágó István, sites.google.com - Linkelve:

„A család szentendrei volt. Gyerekkoromban a Fő téren lévő fűszerüzlet portáján még látható volt dédnagyapám neve: Weisz Márk. A szentendrei zsidó templomot valamelyik ősöm, valószínűleg üknagyapám építette. A templommal egy épületben volt a zsidó elemi iskola és a samesz lakása.”

Helytörténet

H. László Magda visszaemlékezése

H. László Magda, zachor.hu - Kiegészítve:

„1919-ben költöztünk ki Szentendrére. Hogyan éltek az emberek? Nagy szegénység volt... Kisebb válság volt a háború után, sok állástalan emberrel. Szentendre az ágyrajárók városa volt. Kiköltöztek az elszegényedett emberek, aztán ha el tudtak helyezkedni, akkor otthagyták Szentendrét.”

Publicisztika

Fantázia Lángos, Szentendre

csabikonyhaja.blogspot - Linkelve:

Nagyon pozitív, hogy frissen készül a lángos, de mégsem kell indokolatlanul sokat várni rá. Amúgy is nagy máj rajongó vagyok, így ez az összeállítás hozta a már előre borítékolt katarzis élményt. A lángos, a csirkemáj és a lilahagyma együttese egész egyszerűen kiütéssel győzött.

#17 - Teddy Beer, Szentendre - csabikonyhaja.blogspot

Művészváros

Múlt paplan jövő párnával

drMáriás Béla, szentendre.net - Linkelve:

efZámbó István festészeti és összművészeti tevékenysége többek között attól elképesztően jó, örökké friss és felbecsülhetetlenül fontos, hogy beskatulyázhatatlan. Ha bármilyen módon is megpróbálunk rá valamilyen címkét biggyeszteni, azt úgy dobja le magáról, mint szerelmes torreádor a ruhát.

Művészvilág: efZámbó István (2006) - Erős Péter, youtube.com
Itt a legfrissebb „efZámbó István” videók! - youtube.com

Múzeumváros

Megújult az Ólomkatona kiállítás

pmmi.hu, szentendre.net - Látogatható: -ig

Az új terepasztalon a római kori Pannónia határát védő, a mai Szentendre területén a második század első felében épült Ulcisia Castra katonai tábor egy részletét láthatjuk. A jellegzetes patkó alakú kaputornyok és legyező formájú sarokbástya elé kivonult római légiósok - köztük a castrum helyőrségét képező szír íjászok - próbálják megakadályozni a támadó barbárok betörését Pannónia területére.

Nézd meg a gyűjtő honlapját is! - olomkatona.ultraweb.hu
Miniatűr történelem - Krizbainé Szabó Éva, , kamjt.hu

Sport, mozgás

Visszanéző: Játék Határok Nélkül

Jakab Péter, szentendre.net - Kiegészítve:

A társaság a játékok vázlatos ismeretében a Katonai Főiskolán két délelőttöt töltött felkészüléssel. Leküzdöttük az akadálypályát, a medencében gumimatracokon eveztünk, zsákokba bújva kúsztunk-másztunk, a fiúk a lányokkal a nyakukban rohangásztak a focipályán. Épphogy csak egymás nevét megtanultuk már indultunk is.

Játék határok nélkül - hu.wikipedia.org

Műhely

Melyik akarat győz?

Horváth Gusztáv, szentendre.net - Kiegészítve:

Nem egy, hanem három büntetést kaptunk, azt hitték, mindhárom lépcsőház külön társasház. Kiderült, számos jogszabály értelmezése bizonytalan, a Tűzoltóság és a TIGÁZ is másképp értelmezi. Azt gondolom, hamarosan egy mindenki számára megfelelő kompromisszumra tudunk jutni.

Saját kezükbe... (távfűtés) - Horváth Gusztáv, ujszentendreihirlap.hu
Várható volt... (távfűtés) - Szebeni Lajos, szentendreesvideke.hu

Művészváros

„Ilyen őrjöngő, ilyen pszichedelikus”

Uj Péter, fotomedia.hu - Linkelve:

Baromi jó ötlet lett volna, hogy így írjuk meg a Bizottság történetét, mintha leveleznénk, kinek mi jut eszébe egy-egy helyzetről. De visszamondták, azt szeretnék, hogy én írjam meg, de én egyedül nem akarom, én azt szeretném, hogy hárman dolgozzunk együtt, úgy mint régen.

„Hisztérikus énekes voltam” - Dömötör Ági, origo.hu
Itt a legfrissebb „feLugossy László” videók! - youtube.com

Művészváros

A régi Művésztelep bővítése

Martinkó József, hg.hu - Kiegészítve:

A Bogdányi utca végi parkot 1926 táján kezdték el belakni a városkát éppencsak felfedező festők. 1929-ben már mint a később „régi művésztelepként” emlegetett alakulat szervezte itt az alkotók életet. Ilyen típusú képződményből akkoriban világszerte igen kevés, talán egy vagy kettő volt.

Városszéli séta Szentendrén - Götz Eszter, kultura.hu
A régi Művésztelep felújítása - Ferencz István, epiteszforum.hu
Nézd meg a Művésztelep oldalát is! - facebook.com
Itt a legfrissebb „Művésztelep” videók! - youtube.com

Helytörténet

Szentendre tér- és utcanevei I » Szentendre tér- és utcanevei II

pmk.hu, archive.org - Linkelve:

Az eredetileg könyv alakban megjelent gyűjteményt Pethő Zsoltné Németh Erika állította össze. Szentendre város tér-, utca-, városrészei betűrendben követik egymás. Egy-egy szócikk időrendben tartalmazza, magyarázza a régi nevet (neveket), a névváltozások okait.

Szentendre újkori történetéből ~5600 fénykép segítségével: (Továbblépés: alul a „KÖVETKEZŐ »” feliratra kattintással.)

Tegnap és ma - Ferenczy Múzeum, kotar.dunakanyar.net
Közlekedés - Ferenczy Múzeum, kotar.dunakanyar.net
Kereskedelem, szolgáltatás - Ferenczy Múzeum, kotar.dunakanyar.net
Ipar, üzemek - Ferenczy Múzeum, kotar.dunakanyar.net
Szőlőművelés - Ferenczy Múzeum, kotar.dunakanyar.net
Templomok - Ferenczy Múzeum, kotar.dunakanyar.net
Oktatás, iskolák - Ferenczy Múzeum, kotar.dunakanyar.net
Szerbek - Ferenczy Múzeum, kotar.dunakanyar.net
Városfejlesztés - Ferenczy Múzeum, kotar.dunakanyar.net
Városlakók - Ferenczy Múzeum, kotar.dunakanyar.net

Műhely

Integrált Városfejlesztési Stratégia 2008.

Dietz Ferenc, issuu.com - Linkelve:

Miközben nemzetközi és hazai jelentőségű kulturális és turisztikai célponttá fejlődését tovább építjük, gondolni szükséges arra, hogy a Város egyben több mint 25000 ember otthona, a környező kistérség társadalmi és gazdasági motorja, szolgáltatási központja, a Dunakanyar kapuja.

Dumtsa Városfejlesztési Stratégia 2007. - Dietz Ferenc, szentendre.hu, issuu.com
Feladataink egy jobb városért 2003. - Miakich Gábor, szentendre.hu, issuu.com

Környezet

Kis híd: egymásra mutogatnak

K. K., vg.hu - Linkelve:

A Duna-ági átjárást csak az érintett települések megegyezése alapján meghatározott helyen tudják megépíteni. A két önkormányzat között születettek megállapodások a híd helyére, azonban az ehhez a szükséges területek nem szerezhetők meg.

A híd, ami nem köt össze - Wiedemann Tamás, magyarhirlap.hu, archive.org
Kis híd a semmibe - Friss Róbert, archive.org

Környezet

Hogyan lesz itt világ?

Kemsei István, issuu.com - Kiegészítve:

Egy giga-Budapest épül itt, egy országrész nagyságú éjszakai szálláshely, egy horizontálisan kiterjedi lakótelep van kialakulóban, ahol napközben csak a kutya tartózkodik otthon. Az ember addig-addig menekült ki a városból, amíg létre nem sikerült neki hoznia azt, ami elől futásra kényszerült: a várost.

A híd, a mentők meg a kóválygó kamionok - Hardi Péter, szabadfold.hu
Szigetmonostor szegény-gazdagsága - Boda András, archive.org

Műhely

A HÉV végállomás és térsége

bfvt.hu - Linkelve:

A Szentendre kapujának is nevezhető terület jelen formájában nem elég méltó a város presztízséhez, ezért szükségessé vált egy részletes vizsgálatokon alapuló szabályozási terv elkészítése, amely a terület jövőbeni fejlesztéseihez megfelelő, átgondolt, szintetizált alapot nyújthat.

Kistérségi közlekedési csomópont - B. Szabó Veronika, epiteszforum.hu

Helytörténet

Szentendre Város címere

nemzetijelkepek.hu - Linkelve:

Múzeumunk három XVIII. századi „bárányos” pecsétnyomót is őriz, ezek közül kettő évszámot is visel: 1751 és 1795. A XVII. században, a török uralom alatt a címer nem keletkezhetett. A várost a törökök Budavár elfoglalása (1541) után hamarosan birtokba vették. A XVI. század végéig színmagyar lakosság egyre fogyott, míg végül a város 1686-ra lakatlanná vált.

Szentendre századfordulós képeslapokon - photos.google.com
Szentendre régi festményeken - photos.google.com

Publicisztika

Dr. Funk Sándor: A gyilkos drog visszatért

Fekete Gy. Attila, archive.org - Linkelve:

Elaludtunk. Túlságosan bíztunk abban, hogy a marihuána, az ecstasy, az amfetamin, a kokain kiszorítja a piacról a gyilkos heroint. Nem ez történt. A budapesti Nyírő Gyula Kórház főorvosa attól tart, a társadalom peremére szorult, kilátástalan helyzetben lévő lecsúszott fiatalok körében ismét hódítani kezd majd a heroin.

A vietnami dílereket kedvelik a pesti heroinisták - Janecskó Kata, origo.hu

Műhely

Pont került a Bárczi-ügy végére

szentendre.hu - Kiegészítve:

Május óta számos egyeztető tárgyalás zajlott a legoptimálisabb megoldás megtalálására. A Megyei Közgyűlés határozata értelmében a Bárczi iskola a váci Cházár András iskola tagintézményeként fog továbbműködni.

A tisztiorvos jelentése süket fülekre talált - Kertész Péter, nepszabadsag.hu
A Bárczi Gusztáv Általános Iskola honlapja - szbarczigusztav.sulinet.hu

Művészváros

„Az én negyedszázadom”

Németh Antal, est.hu - Linkelve:

A kortárs festészet emblematikus alakja a hatvanas években induló neoavantgard mozgalom egyik kezdeményezője volt; a hetvenes években illusztrátorként dolgozott, majd visszatért a képzőművészethez. A kiállításon e második alkotói korszakának legjellemzőbb és legfontosabb műveit tekinthetjük meg.

A művész honlapja - konkolygyula.hu
Itt a legfrissebb „Konkoly Gyula” videók! - youtube.com

Publicisztika

Egy azonosítatlan vadidegen látogatása

Tiringer Tündi, szentendre.net - Kiegészítve:

Felhők, irreálisan pamacsos, ragacsos, hurkapálcikákon egyensúlyozó vattacukrok borították be a kék eget. A fák leveleiket tekergették, kísérleteztek mint aprócska gyermek kezek, hátha sikerül lombot bontani. Itt-ott már virág is látszott, rózsaszínek kavalkádja többnyire, olyan amilyet festeni kell...

Megint Feltámadás közeleg - Tiringer Tündi, tiringer.hu
Szentendrei karácsony - Tiringer Tündi, tiringer.hu
Krisztus Urunk a keresztfán - Tiringer Tündi, tiringer.hu
Kis tavaszi „közlekedj okosan”! - Tiringer Tündi, tiringer.hu
Kutya bajom! - Tiringer Tündi, tiringer.hu
Őrzök magamban képeket - Tiringer Tündi, tiringer.hu
Budapesttől nem messze, Szentendrén - Tiringer Tündi, tiringer.hu

Művészváros

Palócföld és motorvonat

V. Nagy Viktória, valasz.hu - Kiegészítve:

A szentendrei Skanzen ma nagy tömegeket képes megmozgatni, így az érdekérvényesítő szerepe is erőteljesebbé vált. Olyan fejlődési fázisba került, aminek természetes következménye, hogy a fejlesztési program részévé válhatott - mondja Cseri Miklós főigazgató.

Skanzen bumm, Skanzen vonat - Benkovits György, benkovits.hu
Itt a legfrissebb „Skanzen” videók! - youtube.com

Publicisztika

Elektronikus civil adatbázis

hetivilaggazdasag.hu, mti.hu - Linkelve:

Az elektronikus civil adatbázisban bárki kereshet a magyarországi társadalmi szervezetek és alapítványok hatályos adatai között. Az érdeklődő megtalálhatja többek közt a keresett szervezet nevét, székhelyét, és nyilvántartási számát.

Keresés a civil névjegyzékben - birosag.hu

Sport, mozgás

A sport többre képes!

Dr. Kovács Ferenc, szentendre.net - Kiegészítve:

A „Kultúrák, Konfliktusok, Fiatalok - Nemzetek Közötti Sportkommunikációs Tábor” célja a társadalomban és a fiatalok körében is még mindig meglevő, az etnikai és kulturális és egyéb különbözőségekből eredő előítéletek és beidegződések enyhítése, megszűntetése.

Barátkozni vágyó gyerekek - Néz, magyarszo.com, archive.org
Sportkommunikációs tábor Szabadkán - mesecina.subotica.net
Az egyesület honlapja - kosar-suli.hu

Helytörténet

Karesz, a mentős

Büky László, mno.hu - Kiegészítve:

A forradalom történetének emlékezetéről Máté György által kötetbe rendezett forrásanyag immár nemcsak a szentendrei lakosságnak tanulságos, hanem mindenkinek, aki törődik hazánk jelenlegi és jövőbeni sorsával. A könyv arra nevel: igaz és tisztességes ügyért minden áldozatra képeseknek kell lennünk.

Mi történt a laktanyában 1956-ban? - Vörös Béla, honvedelem.hu

Műhely

Szentendre közlekedési programja 2007–2013

szentendre.hu, issuu.com - Kiegészítve:

„Az Európai Unió minden polgárának alapvető joga, hogy biztonságban éljen és dolgozzon. Amikor gyalogosan, kerékpárral, motorkerékpárral, autóval vagy teherautóval részt veszünk a forgalomban, akkor joggal várhatjuk el, hogy ezt minimális baleseti kockázattal tehessük. Ugyanakkor a többi résztvevő biztonságát sem kockáztathatjuk a saját részvételünkkel.”

Környezet

Átlag alatt használjuk a biztonsági övet

origo.hu - Linkelve:

Kevesen tudják, hogy egy baleset során gyakran a bekötetlenül utazó okoz súlyos, sokszor halálos sérülést a többi utasnak - mutatnak rá egy kevésbé ismert hatásra a felmérés elemzői, akik úgy látják: a büntetési tételek növelésével és a fokozottabb ellenőrzésekkel lehetne eredményeket elérni. A biztonsági öv használatát népszerűsítő kisfilmek:

Mi történik ha nem használod a biztonsági övet - Killuminati, youtube.com
Öleld át az életet, mindig használd a biztonsági övet - SussexSaferRoads, youtube.com
A mennyország várhat, csatold be - KT, youtube.com
Gondolkozz, mindig csatold be a biztonsági övet - DaveH167, youtube.com

Publicisztika

Ahol egymásra találhatunk

soundpicture.hu, youtube.com - Linkelve:

Egyedülálló város, amelyben találkozik egymással természet és emberi környezet, múlt és jelen, a szakralitás és az élhető hétköznapok. Egyedülálló harmónia, amelyben egymásra talál a mediterrán és a magyar, a napfény és a víz, mozdulat és mozdulatlanság, a pillanat és az időtlen. További kisfilmek:

Szentendre - Bálint György, youtube.com
Skanzen - Bokor Tamás, youtube.com
Közlekedési Múzeum - Szalay Gábor, youtube.com
Szentendre - Szinpadikus, youtube.com
Még több Szentendrén készült mozgókép - google.hu

Sport, mozgás

Kerékpáros korszak a Dunakanyarban

velocen.blogspot - Kiegészítve:

Céljuk, hogy fejlődjön a kerékpáros kultúra a régióban, mert meggyőződésük, hogy a bicajnak ott a helye a mindennapokban, a sportban és a turizmusban egyaránt.

A Paradicsom Klub honlapja - paradicsomklub.hu

Művészváros

Egymilliárd a Művésztelep felújítására

hirextra.hu - Kiegészítve:

A Szentendrét évente felkereső 1,5 millió vendég nagyobb hányada a város művészeti vonzereje miatt utazik ide, az itt alkotó művészekkel viszont gyakorlatilag nem találkozik, hiányzik a közvetlen kapcsolat a nagyközönség és az alkotók között. Ezen a helyzeten változtathat a nyitott művésztelep.

A „Régi Művésztelep” az Interneten - google.hu
A nagybányai művésztelep története - Sebestyén Ágnes, hung-art.hu
A Nagybányai tájképfestő telep történetéből - Szücs György, nagybanya-tajkepfesto-telep.ro
Itt a legfrissebb „Művésztelep” videók! - youtube.com

Sport, mozgás

NBA kosarasok Szentendrén

Jakab Péter, szentendre.net - Kiegészítve:

Az 'AND1 MixTape Tour' játékosainak nagy része az utcán nőtt fel, ott streetballozott, és később került be a nagy csapatokhoz. Miután a M.É.S.E. célja is az, hogy a fiatalok ne az utcán lődörögjenek haszontalanul, a cél közös volt, így sikerült összehozni a megismételhetetlen látogatást.

Szenzációs kosarasok Budapesten - nlcafe.hu

Művészváros

... írás a Szentendrei Nyárról

Benkovits György, benkovits.hu - Kiegészítve:

„...olyan programkínálatot kell biztosítani, amely az avantgárdé produkciókat, a performance-t és más mai művészeti kifejezési formákat, amelyek a képzőművészetben, pantomimban, operában, mai kísérletező színházban mint eszközök léteznek, egymást kiegészítve kell egy-egy téma köré csoportosítva átfogó komplex szentendrei produkciót (nyarat) létrehozni.”

Ráncfelvarrás Szentendrén - Lampé Ágnes, 168ora.hu, archive.org
Tétova morgolódás - Benkovits György, benkovits.hu
A művészet vonzerő lehet - vilaggazdasag.hu
Itt a legfrissebb „Szentendrei Teátrum” videók! - youtube.com

Múzeumváros

Bábusors: Deim Pál kiállítása

Rockenbauer Zoltán, valasz.hu - Látogatható: -ig

„A szentendrei festészetet csak az értheti meg igazán, aki egyszer holdvilágos este végigsétál Szentendre utcáin és el-eltűnődik a furcsa formákon, fényeken, sejtelmes árnyakon, a tűzfalak játékán. A sötét utcákon gyakran suhanó figurákat láthatunk, akik közt persze angyalok is megjelennek, elvégre sok itt a templom.” (Hamvas Béla)

Deim Pál hetven évére - Szakolczay Lajos, , szentendre.hu/ujsag
A Városvédő - Máté György, , szentendre.hu/ujsag

Művészváros

A képzőművészet „Cannes-ja”

hirextra.hu - Kiegészítve:

Egy tízezer eurós képzőművészeti díj megalapítása, a festészet és a művésztelepek világnapjának kezdeményezése, Szentendre és Barbizon közötti testvérvárosi szerződés aláírása. A korábbi keleti-blokk országai közül elsőként Magyarország adott otthont az EuroArt éves közgyűlésének.

Euroart közgyűlés Szentendrén - szentendreprogram.hu
Európai Művésztelepek Szövetségének éves közgyűlése - artportal.hu

Műhely

Szentendrei Szociális Kalauz

szentendre.hu, issuu.com - Linkelve:

Szeretnénk segítséget nyújtani abban, hogy hova forduljon, ha bajban van, milyen támogatást igényelhet, milyen feltételeknek kell megfelelnie a támogatáshoz való hozzájutáshoz. Csokorba gyűjtöttük az eljárások során szükséges nyomtatványok mintáit is, az azokhoz tartozó kitöltési útmutatóval együtt.

Publicisztika

A mi Díszpolgárunk Kovács Lóránt

szentendre.net - Kiegészítve:

Hároméves korától szentendrei, édesapja akkor költözött ide családjával Győrből. A 60-as évektől rendszeresen fellép a városi rendezvényeken. A 70-es években az ő kezdeményezésére és vezetésével honosult a fuvolatanárok országos továbbképzése a Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtárban.

A mi Díszpolgárunk 2007. - Kovár Gyula, Kertész Péter, endretv.hu

Helytörténet

A katolikus plébánia története

Katona Gyuláné Szentendrey Katalin, szentendre-plebania.hu - Linkelve:

A római katolikus plébániát, a hódoltság után, a bosnyák ferencesek pasztorálták, mert a katolikus lakosság többsége még dalmát volt. Ők fektették fel 1705-ben a születési anyakönyvet. 1723-ban átszervezték a plébániát s a javadalomba beiktatott plébánosok vették át a plébánia vezetését.

Szentendre, a templomok városa - Ferenczy Múzeum, kotar.dunakanyar.net
Az első szentendrei temető - Benkovits György, benkovits.hu

Helytörténet

Szír íjászok Szentendrén

mult-kor.hu - Kiegészítve:

Aquincumtól kilenc római mérföldre északra, a mai Szentendre belterületén, a 11-es út mellett a Bükkös patak menti dombháton, a Paprikabíró utca és Dunakanyar körút közti területen elterülő kőerőd viszonylag épségben vészelte át az elmúlt évszázadokat.

A cikkhez tartozó térkép - Magyar Limes Szövetség, ripapannonica.hu
A birodalom és a barbárok - Visy Zsolt, okorivivas.hungarianforum.net

Pannonia provincia fontosabb települései - hu.wikipedia.org
Contra Constantiam (Göd) - mult-kor.hu
Contra Aquincum (Bp. V.) - hu.wikipedia.org
Aqiuincum: Pannonia inferior fővárosa 1 »
Aqiuincum: Pannonia inferior fővárosa 2 - Magyar Limes Szövetség, ripapannonica.hu
Ulcisia Castra (Szentendre) - Magyar Limes Szövetség, ripapannonica.hu
Római őrtorony (Leányfalu) - muemlekem.hu
Dunabogdányi őrtornyok - mult-kor.hu
Pone Navata (Visegrád) - Magyar Limes Szövetség, ripapannonica.hu

Műhely

Mólók és viziszínpad a folyón

Sz. H., hidlap.hu - Kiegészítve:

Amennyiben Szentendre városa a nyertes pályázók tervei szerint változtat a későbbiekben a település arculatán, akkor a Dunára kifutó utcák végén mólókat és egy viziszínpadot találunk majd, a folyóparti töltést „lefaragják” és mobil gáttal egészítik ki, hogy a közönség kényelmesen rálásson a Dunára.

Mobil gát lesz Szentendrén - Benkovits György, benkovits.hu

Műhely

Kútba eshet a belváros felújítása

hirextra.hu - Kiegészítve:

Meghiúsulhat a szentendrei belváros rekonstrukciója, amely eddig az EU-ból pénzt váró kiemelt projektek listáján szerepelt. A kiemelt lista szigorításával azonban lehet, hogy Szentendre és Pest megye közös projektjének pályáznia kell, amin ha elbuknak, nem lesz keret a felújításra.

A megye és a város - Benkovits György, benkovits.hu

Publicisztika

Az öreg - Kertész Péter

Dési János, fotolexikon.blogspot.com - Linkelve:

Az Öreg a 214-es szobában lett Öreg - pedig akkor még egészen középkorú volt - a Lenin körút 9-11-alatt. Ott, a New York Palotában működött a régi Magyar Nemzet. Hat íróasztal van összetolva a 214-esben és még egy kicsiny írógépasztal háttal a falnak támasztva. Szép sorban úgy ülünk, hogy...

„Kertész Péter” az Interneten - google.hu

Publicisztika

Ivan Dan után (2007.) » 2

Benkovits György, benkovits.hu - Kiegészítve:

Nagy örömet okozott sokunk számára Visko Haladic Szentendrére érkezése, és az, hogy eljött az Ivan danra is. A dalmáciai város polgármesterének látogatása mindig nagy esemény kisebbségi önkormányzatunk, a kis szamárhegyi dalmát közösség számára, hiszen sokunk barátja lett az elmúlt kilenc év alatt.

Szerény ünneplés, Ivan Dan (2006.) - Benkovits György, benkovits.hu
„Dodola” az Interneten - google.hu
„Tűzugrás” az Interneten - google.hu

Publicisztika

Tisztelt gyászoló gyülekezet

Kertész Péter, szentendre.net - Linkelve:

Hát szerbusz édes Anna, Ancsa, Anikó, aztán vigyázz majd Magadra, valahogy mi is elboldogulunk Nélküled, igyekszünk megőrizni Belőled mindazt, amivel életed során magajándékoztál mindannyiunkat: emberségből, bölcsességből, szeretetből ebben a mindinkább eszét vesztő világban.

Publicisztika

Drogprevenciós Egyeztető Fórum

Kammerer Zsófia, szentendre.hu - Linkelve:

A kábítószerhelyzet a térségben évek óta romlik. Egyre több a fogyasztó és a termesztő is. A fogyasztók életkora évről-évre csökken. A kíváncsiság, az új kipróbálása és egy elfogadó közösséghez való tartozás - ez az, ami a fiatalokat a szer kipróbálása felé hajtja.

Szentendre Drogstratégia 2002-2005 - szentendre.hu, issuu.com
Droghelyzet felmérés Szentendrén - Ikvai-Szabó Emese, Torba Judit, issuu.com
A haver, a csaj, és a húsz gramm extasy - Valaki, archive.org
Drogriporter - drogriporter.hu

Sport, mozgás

Az 5. Holdsugár Klub Szabadkán

Kiss Dezső, mesecina.subotica.net - Linkelve:

A pozitív tapasztalatok, a klubok reményeinket is felülmúló tömeges látogatottsága, a második sikeres pályázatunk a BCIF-nél, a szűkebb társadalmi környezet elismerő támogatása, arra késztette civil szervezetünket, hogy folytassa a fiatalok éjszakai sportja mozgalmának kiszélesítését.

A Holdsugár Program - mesecina.subotica.net

Helytörténet

A Pest Megyei Könyvtár története

Biczák Péter, pmk.hu, archive.org - Linkelve:

A Pest Megyei Könyvtár 1975 óta működik Szentendrén, megyei feladatkörű, általános gyűjtőkörű, nemzetiségi báziskönyvtári feladatokat is ellátó közkönyvtár. Hálózati központja és szakmai irányítója a megyében működő 184 közkönyvtárnak. 1465 négyzetméteren több mint 170.000 dokumentum.

Helytörténeti gyűjtemény - pmk.hu

Műhely

Belvárosi problémák

Mozsgai Endre, szentendre.net - Linkelve:

Az iskolák képviselői a Móricz Zsigmond Gimnázium kivételével nem támogatták az ötletet, hogy egy-egy tekintélyt élvező tanár időnként csatlakozzon egy péntek esti polgárőr járőrhöz. Arra hivatkoztak, hogy kevés a férfi tanerő, hogy nincs joguk az iskolán kívül beleszólni a tanulók életébe.

A belváros hétvégi estéi - Mozsgai Endre, issuu.com

Környezet

Jelentés a laktanya hasznosításáról

Civin János, szentendre.net - Aktualizálva:

Az elmúlt 15 évben per folyt abban a tekintetben, hogy ki az ingatlan jogos tulajdonosa, ez a jogvita 2005. márciusában lezárult. A Humet® Nyrt. rövidtávú stratégiai célkitűzései keretében döntött szentendrei laktanya megvásárlása mellett.

Pereskednek a volt szovjet laktanyáért - R. V., nepszabadsag.hu
Egy rákellenes központ évtizedes betegsége - Horváth Ildikó, med-courier.com
Egészségközpont a laktanya helyén - mti.hu
Vizsgálják a szennyezést a laktanyában - nepszabadsag.hu
Tízezrek ivóvizét fenyegeti a laktanya - V. M. P., nepszabadsag.hu
Rákellenes centrum lesz a laktanyából? - Boros Krisztina, rtlklub.hu
Körzeti Magazin, vízbázis-szennyezés - Hegedűs Judit, mtv.hu
Megvalósul a szentendrei rákcentrum? - Bartha Szabó József, Jezsó Ákos, magyarnemzet.hu
Szentendrei laktanyaharc - Bartha Szabó József, Jezsó Ákos, magyarnemzet.hu
Még mindig nem épül a rákcentrum - Prém András, med-courier.com
Mi lesz a volt szovjet laktanya sorsa? - Ignéczi Péter, szentendre.hu/ujsag
K-Monitor Adatbázis: Humet Nyrt. - k-monitor.hu

Helytörténet

Szentendrei arcképcsarnok II. Elődeink

Pethő Zsoltné Németh Erika, issuu.com - Linkelve:

A kötet összeállításához átnéztünk számtalan egykori és mai lexikont, könyvet, újságot. Felhívást tettünk közzé a lakosság számára a helyi sajtóban, levélben felkerestünk több olyan családot, akiknek az őseiről voltak adataink. A nevek nagy része a régi családok ma is itt élő utódaitól származik.

Helytörténet

Szentendrei arcképcsarnok I. Kortársaink

Pethő Zsoltné Németh Erika, pmk.hu, archive.org - Kiegészítve:

» A-Fü - Pethő Zsoltné Németh Erika, pmk.hu, archive.org
» Fü-Ma - Pethő Zsoltné Németh Erika, pmk.hu, archive.org
» Ma-Si - Pethő Zsoltné Németh Erika, pmk.hu, archive.org
» Só-Z - Pethő Zsoltné Németh Erika, pmk.hu, archive.org

Helytörténet

A Református Gimnázium története

szre.hu - Linkelve:

A Szentendrei Református Gimnázium egyike az ötvenes években államosított és a rendszerváltás után visszadott egyházi iskoláknak, amelyben 1999-ben kezdődött meg újból az oktatás, tehát most éli nyolcadik tanévét az újraindulás óta.

A Gimnázium honlapja - szrg.hu

Helytörténet

A Ferences Gimnázium története

P. Fekete András, ferences-sze.sulinet.hu, archive.org - Linkelve:

A jogelőd, az egyházközségi gimnázium koedukált volt. A ferencesek megjelenésekor a környékbelieknek egyértelmű volt, hogy továbbra is így marad. Anekdoták őrzik, hogy a ferencesek várták a jelentkezőket az udvaron, s az első bebátorkodók lányok voltak - mint Jézus sírjának első felkeresői húsvét hajnalán.

A Ferences Gimnázium 1950-2005 - Pethő Zsoltné Németh Erika, ferences-sze.sulinet.hu, archive.org
A Gimnázium honlapja - ferencesgimnazium.hu

Helytörténet

Iskolaélet a 30-40-es években

Pávai Erzsébet, ferences-sze.sulinet.hu, archive.org - Linkelve:

A diákok tandíjat fizettek, de volt egy-két kitűnő tanuló, akik részére elengedték a tandíj fizetését. Eleinte, míg a háború nem volt közelben, bocskay-ruha volt kötelező. Később már csak a sapka, rajta az iskola tűzzománcból készült jelvénye: Szentendre bárányos címerével.

Szentendre a harmincas évek közepén - Biró Eszter, holmi.org
A helyi oktatási intézmények története - Ferenczy Múzeum, kotar.dunakanyar.net

Publicisztika

Szűkebb hazám: Szentendre

Kollárné Balla Anna, latlelet1.freeblog.hu - Linkelve:

Szentendrének Goodwilja van, amit igazán a piacgazdaságban szereplők tudnak értékén kezelni. De talán mára már a magyar állampolgár is érzékeli, hiszen majd négy évig egy intézmény, az Országimage próbálta nem kis pénzért egy országról kialakítani azt, ami Szentendréről köztudott a világ szemében.

Publicisztika

A mi Díszpolgárunk 2007.

Kertész Péter, Kovár Gyula, szentendre.net - Linkelve:

Egyfajta tisztesség azt diktálná, hogy a képviselők önmérsékletet tanúsítanak, de az utóbbi időben nem fogják vissza magukat, és eléggé egyértelmű politikai indíttatásból nekik megfelelő embereket ajánlanak díszpolgárnak.

Perjéssy Barna köszöntése - Benkovits György, benkovits.hu
A mi Díszpolgárunk 2006. - Kertész Péter
Egy be nem jelentett demonstráció jegyzőkönyve - Török Monika

Helytörténet

Szentendre újkori története

kotar.dunakanyar.net - Linkelve:

Honlapunk régi képek segítségével mutatja be Szentendre 19-20. századi történetét, régi városképét, jeles személyeit, lakóit, hétköznapjait és ünnepeit. Anyagát a szentendrei Ferenczy Múzeum fotótárának legkorábbi, forrás értékű negatívjaiból, üveglemezeiből, archív fényképeiből válogattuk és történeti dokumentumokkal egészítettük ki.

Közlekedés - Ferenczy Múzeum, kotar.dunakanyar.net
Kereskedelem, szolgáltatás - Ferenczy Múzeum, kotar.dunakanyar.net
Ipar, üzemek - Ferenczy Múzeum, kotar.dunakanyar.net
Szőlőművelés - Ferenczy Múzeum, kotar.dunakanyar.net
Templomok - Ferenczy Múzeum, kotar.dunakanyar.net
Oktatás, iskolák - Ferenczy Múzeum, kotar.dunakanyar.net
Szerbek - Ferenczy Múzeum, kotar.dunakanyar.net
Városfejlesztés - Ferenczy Múzeum, kotar.dunakanyar.net

Helytörténet

250 éves Blagovestenszka

Hovanyecz László, nol.hu - Linkelve:

A népnyelv Görög templomnak nevezi, valójában azonban szerb templom a Blagovestenszka (Благовештенска). A 18. században e Duna-parti városban volt a korabeli szerb kulturális és politikai élet központja, az újkori szerb műveltség bölcsője.

A Blagovestenszka templom - Bajkó Ferenc, templom.hu
Gazdag múlt, sokszínű kultúra - Artzt Tímea, nol.hu

Környezet

Rövid Földnapi számvetés

Dukay Krisztina Nóra, szentendre.net - Linkelve:

A Visegrádi-hegység legbővizűbb, a város életében is meghatározó szerepet betöltő vízfolyása a Bükkös-patak, melynek élővilága a mai napig a legváltozatosabb, ami azért is figyelemreméltó, mert legfőbb forrása a dobogókői szennyvíztelep vize. Ez is példa a természet öntisztulásra, és megújulásra való képességére.

Művészváros

efZámbó Istvánnal a Vajda Stúdióról

Novotny Tihamér, szentendre.net - Linkelve:

Ha valaki úgy érzi, hogy életének egy bizonyos periódusában Vajda-tag volt, akkor biztos, hogy az volt. Én efelé hajlok, mivel soha nem mondtuk ki a zárt tagságot. Szerintem a Vajda Lajos Stúdió olyan, mint egy fantom!

efZámbó István honlapja - efzambo.hu
Itt a legfrissebb „efZámbó István” videók! - youtube.com
Itt a legfrissebb „Vajda Lajos Stúdió” videók! - youtube.com
„efZámbó István” az Interneten - google.hu
A „Vajda Lajos Stúdió” az Interneten - google.hu

Helytörténet

Műemlék épületek az óvárosban

I. V., szentendre.net - Linkelve:

A bemutatott házak java része néhány évtized alatt épült fel az 1700-as években, amikor a korábban fából felhúzott épületeket sorra kőépületek váltották fel az akkori piactéren, a mai Fő téren és az onnan szétágazó utcákban.

Sentandreja (Сентандреја), a szerb város - pismanyegyesulet.hu, archive.org

Publicisztika

A játszótér » Jókedvű nap » Kerengő angyalok

Módra Ildikó, szentendre.net - Kiegészítve:

A szentendrei Módra Ildikó második helyezést ért el az idei Alexandra-novellapályázaton. Az 1085 jeligés pályázat közül Konrád György, Radnóti Sándor, Spiró György, Vámos Miklós és Závada Pál választották ki a legjobbakat. Honlapunkon Ildikó három írását adjuk közre.

Környezet

A szentendrei rózsa régi-új története

Dukay Krisztina, Dukay Igor, szentendre.net - Kiegészítve:

Az Élő Táj Egyesület szeretné, ha nem csak az a 10-15 tő szentendrei rózsa lenne összesen, melyet az elmúlt évtizedekben néhány elkötelezett lakosnak sikerült ápolnia, szaporítania! Keressük azokat a vállalkozó kedvű szentendrei lakosokat, akik szívesen gondoznák kertjükben ezt a védett reliktum (maradvány-) fajt, amely a világon csak itt fordul elő természetesen.

Rosa sancti-andreae DEG. ET TRTM. - Kárpáti István
A Szentendrei rózsa termőhelye - dinpi.hu
A Szentendrei rózsa Prügy községben - prugy.hu

Publicisztika

Széles körű civil összefogás

dunakanyar.hu - Linkelve:

Hangsúlyozni szükséges a civil társadalom fontosságát, hiszen a rendszerváltás utáni idő bizonyította, hogy a magyar társadalomban mérhetetlen tettvágy és problémamegoldó készség szunnyad. A mai Magyarországon a civil társadalom megkerülhetetlen, és figyelmen kívül hagyása komoly hiba.

Szentendrei egyesületek áttekintő listája - szentendre.net
Civil szervezetek a Szentendrei kistérségben - eszke.hu, tamasz.hu

Művészváros

A Sámán, aki Gazember is

Kertész Péter, szentendre.net - Kiegészítve:

Valójában számomra a sámánság eszköz a pogány kultúra elemeinek a továbbvitelére. Elsők között éreztem késztetést az elmúlt négy évtizedben arra, hogy közép-európai népzenét kortárs módon dolgozzak fel.

Egy rocksámán a halászladikban - Mórocz Zsolt, veol.hu
Egy csónakban Gazemberrel - Király András, Kovács Ádám, Nagy László, Tamás Bence Gáspár, index.hu
Waszlavik László előző honlapja - waszlavik.hu
Itt a legfrissebb „Waszlavik László” videók! - youtube.com
„Waszlavik László” az Interneten - google.hu

Publicisztika

Puskás Ferenc Szentendrén

Kertész Péter, kertesz.freeblog.hu - Kiegészítve:

„Német mondás: Egyszerre ítélő és szerető; Hansdampf in allen Gassen. Szó szerint: Gőzjancsi minden utcában. Ez Kertész Péter, gondoltam, amikor magyarul tudó német barátnőm felvilágosított, hogy is értődik ez németül. Hansdampf, egy olyan valaki, aki már idős, de mozgékony, szellemileg friss, és mindig ott van, ahol történik valami, s erről véleményt nyilvánít.” (Asszonyi Tamás) Alább még három írás Kertész Péter tollából::

Csendélet, Kondorral - Kertész Péter
Kék pánik kávéház - Kertész Péter
Az a jó, ami rossz - Kertész Péter

Művészváros

Mákszemnyi csodák Szentendrén

Zsohár Melinda, szentendre.net - Frissítve:

A világ legkisebb sakktáblája egy gombostű tetején áll, egy Aljechin-Capablanca játszma állását mutatja. Az égővörös rózsaszál egy belül kifúrt és kívül fényesre polírozott hajszálban rejtőzik, a virág átmérője 0,05 milliméter.

Hogyan csinálom? - Микола Сергійович Сядристий, korona-etterem.hu
Patkolt bolha és társai - Fedák, karpatiigazszo.hu
A Mester angol nyelvű honlapja - microart.kiev.ua
Itt a legfrissebb „Mikrocsodák” videók! - youtube.com

Helytörténet

A római katolikus plébánia történetéből

Katona Gyuláné Szentendrey Katalin, c3.hu - Linkelve:

Szentendre egyháztörténetének megírása egészen speciális problémákat is felvetett: talán az egész országban nincs még egy helység, ahol annyiféle etnikumú és vallású nép élt és él egymás mellett, akinek az élete úgy összefonódott, hogy lehetetlen szétválasztani az egyháztörténetet a településtörténettől. (Katona Gyuláné Szentendrey Katalin: A szentendrei katolikus egyház és plébánia története (1002-1992), Szentendre (1996))

Helytörténet

25 éves a Szivárvány óvoda

Tiringer Tündi, szentendre.net - Linkelve:

A legutóbbi felmérések alapján az óvoda kerti bútorainak és játszó szereinek java része nem EU-konform; ezeket tehát hamarosan felszedik és eltávolítják a kertből. Nem sok minden marad utána a gyerekeknek. Egy-egy játékszer megvásárlása pedig komoly anyagi teher.

Óvodák, játszóházak Szentendrén - szentendre.lap.hu

Helytörténet

„Ékszerdoboz avagy, egy kisváros...”

Szalai András, epa.oszk.hu - Linkelve:

A hosszú történelmi múltra visszatekintő városka szerencséje és szerencsétlensége egy tőről fakad. Ez is, az is fekvésével függ össze, meg azzal, hogy közel van Budapesthez. Az ellentmondás, remélhetőleg, nem feloldhatatlan, de a megoldás még várat magára.

Helytörténet

Térteremtés a Bükkös partján

Szalai András, epiteszforum.hu - Linkelve:

A Bükkös-patak partján felépült új evangélikus gyülekezeti központ, hosszú évtizedek nem csupán rossz házakat produkáló távlatából nézve is, talán az első, ha nem az egyetlen, igazán olyan középület Szentendrén, amelyben szinte maradéktalanul testet ölt a város hagyományát folytatni és kibontani képes „jelenkortudatot” is teremteni tudó építészeti szellem.

Új evangélikus templom Szentendrén - Torma Tamás, nol.hu

Műhely

Szentendre az ezredforduló után

Miakich Gábor, issuu.com - Linkelve:

A fejlesztések stratégiai céljai: 1. Szentendre, a kistérségi központ 2. Szentendre, a szentendreiek otthona, „a lakható város” 3. Szentendre, a kultúra és a művészek városa 4. Szentendre, a vállalkozók városa, a gazdagodó város.

Helytörténet

Gyöngyszem egy ékszerdobozban

Bokor Judit, szentendre.net - Frissítve:

„Alulírott, Szántó András, a mai napon felajánlom édesapám, Szántó György kívánságának megfelelően ezen épületet imaház, valamint egy kis zsidó múzeum céljára. Szolgálja e ház a mártírok örök emlékét, valamint a zsidó hit gyakorlásának lehetőségét Szentendrén.”

Sport, mozgás

Kosárlabda Diplomácia

Dr. Kovács Ferenc, benkovits.hu - Linkelve:

A sportrendezvény résztvevői hírét viszik vendéglátóik kedvességének, elmesélik szüleiknek, barátaiknak élményeiket, és máris tettünk valamit az enyhülésért, a vajdasági magyarok érdekében! Szentendre erre magasan a legalkalmasabb helyszín, hiszen a két nép történelme itt összefonódik.

A Kosárlabda Egyesület honlapja - kosar-suli.hu

Helytörténet

Tudjátok, merre van Szentendre?

szentendre.hu - Linkelve:

Részletes(ebb) várostörténet: Ulcisia Castra - Szentendre a rómaiak korában, Sanctus Andreas - A középkori Szentendre, Szveti Ondrej - A szerb város, Szent Endre - A változások kora, Szentendre - A festők városa.

Helytörténet

Izbég története és látnivalói

Klein Ferenc, feriweb.hu - Linkelve:

A falu határát az idősebbek visszaemlékezése alapján a „régi sárház” jelentette, melyet pár évvel ezelőtt lebontottak. Kár volt érte, ezzel a jelképes határ is összedőlt. Mára Szentendre részévé vált Izbég, melynek egykori főutcája napjainkban a Szentlászlói út nevet viseli.

Szentendrei Kocsigyár 19__-19__ - Klein Ferenc, izbeg.feriweb.hu
Szentendrei Park-Tábor 1969-1999 - Déri Veronika, park-tabor.freeweb.hu

Sport, mozgás

Európa legjobb 8 csapata között a magyar bajnok

origo.hu - Linkelve:

A csehországi Trebonban rendezték meg a 2007-es Bajnokcsapatok Európa Kupájának kelet-európai selejtezőit. A magyar bajnok Szentendrének a szlovák Prievidza, a lengyel Warszawa és a cseh Ceske Budejovice csapataival kellett megküzdenie a kvalifikációért.

A Klub oldala a Korfball Szövetség honlapján - korfball.hu

Helytörténet

Ferences diák a Castrumban

Pabeschitz Virág, ferences-sze.sulinet.hu, archive.org - Linkelve:

A rómaiak Augustus császár uralkodásának éveiben jelentek meg a mai Dunántúl területén. Itt provinciát szerveztek Pannónia néven. Ezen a tájon a Duna jelentette a birodalom határát, melynek védelmére a rómaiak a folyam mentén húzódó erődrendszert, a limest hozták létre.

A régész beszámolói az ásatásokról - Maróti Éva, pmmi.hu, archive.org
A szentendrei Kőtár - Parlagi Gáspár, ferences-sze.sulinet.hu
Szentendre utcanevei (részletek) - Pethő Zsoltné Németh Erika, pmk.hu
Szentendre római kori nevéről (részlet) - Tóth Endre, issuu.com

Publicisztika

Civilek a halak ellen?

Jakab Péter, szentendre.net - Linkelve:

A Nemzeti Civil Alapprogram nem lenne rossz elképzelés, hiszen az állampolgárok 1%-os felajánlásának összegét, ebben az évben 7 milliárd forintot oszthat(ott) ki az erre jogosult szervezet. Ha az ország lakói többen gondolják úgy, hogy az adójuk 1%-t valamire felajánlják, akkor ez az összeg nőhet, tehát ha erősödik a civil élet Magyarországon, akkor automatikusan több fordítódik rá államilag is.

Sport, mozgás

Félelem nélkül Szabadkán!

Jakab Péter, szentendre.net - Linkelve:

A médiában sokszor lehetett olvasni arról, hogy magyar nemzetiségű fiatalokat vertek meg, ezért bevallom, félve léptem át a határt, és megérkezésünkkor halkan kérdeztem meg, hogy lehet-e itt magyarul beszélni?

Műhely

Belváros Koncepció (Szentendre)

ecorys.hu, issuu.com - Linkelve:

Szükséges volt kijelölni egy olyan irányt, amely mentén ha nem is az összes, de legalább a legkritikusabb ellentmondások fokozatosan kiküszöbölhetők, lehetőség szerint úgy, hogy a sokféle érdeket figyelembe véve a lehetséges jövő több alternatívájának megfontolásából alakítsuk azt, amit szeretnénk, ha megvalósulna.

Műhely

Dunakanyar-Pilis Fejlesztési Koncepció

ecorys.hu, issuu.com - Linkelve:

A Koncepció a Kistérség átfogó távlati fejlesztését megalapozó és befolyásoló tervdokumentum, mely meghatározza a Kistérség hosszú távú, átfogó fejlesztési céljait, továbbá a fejlesztési programok kidolgozásához szükséges irányelveket, információkat biztosít az ágazati és a kapcsolódó területi tervezés és a területfejlesztés szereplői számára.

Publicisztika

Minden héten a péntek - 11let

I. V., szentendre.net - Linkelve:

A felsorolásban fontossága miatt elsőnek kellett volna említeni, hogy a civil egyesületek közül, ill. a helyi intézmények közül a Tizenegylet foglalkozott-, s foglalkozik legmarkánsabban a drogkérdéssel.

Környezet

A budapesti csencsen gyűrű

Tózsa István, e-government.hu - Linkelve:

A „zöldért” harcoló környezetvédők sajnos sokszor tájékozatlanok, vagy politikai célból hergelik őket. Könnyű ezt megtenni, hiszen a „ne vágj ki minden fát” igen népszerű jelszó a környezeti tudatra ébredő társadalmunkban.

Helytörténet

A szentendrei zsidó temető történetéből

Kertész Péter, kertesz.freeblog.hu, archive.org - Linkelve:

A VÁTI illetékes tervezője, K. Ráduly Piroska javasolni fogja, hogy egy későbbi időpontban a javasolt terület mellett fekvő régi temetőt is csatolják az óvoda céljára kijelölt területhez.

Jelentés a szentendrei izraelita temetőről - Kertész Péter, remeny.org

© 2017, Gino, hqnet.hu, iViktor, leányfalu.lap.hu, szentendre.lap.hu, szentendreicég.lap.hu, szvsz.hu
» validator «