Kertész Péter - 2007.09.02., 2007.04.12., 2007.03.22.
Az Innen nézve (ilyen Szentendre) kezdőlapja »
Dr. Dietz Ferenc
Szentendre Város Polgármestere
Tisztelt Polgármester Úr!
Az ingyenes Szentendrei Tükör 2007. IX. évfolyam 2. számában a Gázszámlák a Püspökmajoron című összeállításban Medveczki Imre, a város egyszemélyes részvénytársaságának újonnan kinevezett vezetője egyebek közt ezt nyilatkozta: "Szeptemberben történt egy gázáremelés, majd ezt követte január elsejétől az alanyi jogon járó lakossági gázártámogatás eltörlése. Ennek a kettőnek eredménye, hogy valóban, azoknak, akik semmilyen támogatást nem kapnak a továbbiakban, 86 százalékos áremelkedést mutat az idei első számla. Ez nem a város döntése, de nem is a Városi Szolgáltató Zrt-é. Kormányhatározat, ami mindenkire egyaránt kötelező."
E szerint valamennyi fűtőművel rendelkező településen 86 százalékkal kellett volna emelni a fűtési díjakat. Csakhogy nem így történt. A Népszabadság egy korábbi számában olvashattuk, hogy az áremelések az érintett helyeken 30 és 80 százalék között változtak. Ugyancsak a Népszabadság 2007. március 19-i számának 6. oldalán Személyeskedő vita a távhő áráról című cikkben ez áll: "A fővárosi "átlag" háztartás idei költségemelkedésének legsúlyosabb tétele (legalábbis a távfűtöttek esetében) a távhődíjak 37 százalékos januári emelkedése, amihez áprilistól újabb 8,4 százalékos emelés járul." Ez akár hogy is számolom összesen 45,4 százalék. Következésképp nem igaz az, hogy a 86 százalékos emelést kormányhatározat írja elő. Ráadásul Medveczki Imre a közös képviselőket még azzal is riogatta, hogy a közeljövőben további emelésről születik kormányhatározat. Mivel hogy - úgy látszik - vele előre közli a kormány a soronkövetkező határozatait.
Ami pedig a testület által az előterjesztett 19,5 százalékról 14 százalékra mérsékelt alapdíj-áremelést illeti, ezt sem kellene diadalnak tekinteni. Az alapdíjban ugyanis nincs benne a gázár, azt legjobb esetben is csak az infláció mértékével illik megemelni. Márpedig 14 százalékos inflációt a legborulátóbb előrejelzés sem prognosztizál az idei évre.
Summa summárum: a jelenleg hatályos testületi minden bizonnyal ugrásszerűen megnöveli a Városi Szolgáltató Zrt. kintlévőségét, holott ez nem lehet cél. Márpedig a nemfizetőket - miután egy köldökzsinóron vagyunk mindannyian - nem lehet kikapcsolni a rendszerből. Éppen ezért úgy gondolom, alaposabb utánjárás után a város parlamentjének újra napirendre kellene tűznie a város legsűrűbben lakott, szociálisan leghátrányosabb helyzetű térsége lakóinak a távfűtési díjáról megítélésem szerint elhamarkodottan, az VSZ Zrt. előterjesztését túlságosan akceptáló határozatát.
Tisztelettel, Kertész Péter
Az Innen nézve (ilyen Szentendre) kezdőlapja »
|